Pillérek és ambíciók

Pozsony. A Smer elfogadhatatlannak tartja az új nyugdíjrendszer második pillérét létrehozó törvényt, melyet mostani ülésén tárgyal a parlament. Monika Beňová alelnök szerint a jelenlegi változat megvalósítása túlságosan költséges, ezért kéri a kormányt, hogy vonja vissza a tervezetet.

Pozsony. A Smer elfogadhatatlannak tartja az új nyugdíjrendszer második pillérét létrehozó törvényt, melyet mostani ülésén tárgyal a parlament. Monika Beňová alelnök szerint a jelenlegi változat megvalósítása túlságosan költséges, ezért kéri a kormányt, hogy vonja vissza a tervezetet. A Smer szerint elég lenne megreformálni a jelenlegi rendszert, ha mégis sor kerül a második pillér létrehozására, akkor az legfeljebb csak a kivetési alap 4-5 százalékát kezelhetné, vagyis a kormány által javasolt járulék felét. A szociális minisztérium szerint a Smer javaslatai ellentétesek a lakosság érdekeivel. „A nyugdíjak csökkenését idéznék elő, a reform leállítása pedig a jelenlegi rendszer válságának elmélyülését, a szociális stabilitás megrendülését eredményezné – állítja Ľudovít Kaník miniszter. – A Smer politikai álláspontja csak azt igazolja, hogy a párt vezetői a nyugdíjreformot is saját ambícióik megvalósítására akarják kihasználni.” (l. p. j., s)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?