Pénteken már jóváhagyhatják a jövő évi büdzsét?

Pozsony. Tegnap a parlament elkezdte tárgyalni a jövő évi költségvetés tervezetét. Az előző évekhez hasonlóan heves véleménycserére lehet számítani, írásban 32 honatya jelentkezett a vitába, és már a bizottságokban 30 módosító indítvány hangzott el. A végső szavazás leghamarább péntekre várható.

Pozsony. Tegnap a parlament elkezdte tárgyalni a jövő évi költségvetés tervezetét. Az előző évekhez hasonlóan heves véleménycserére lehet számítani, írásban 32 honatya jelentkezett a vitába, és már a bizottságokban 30 módosító indítvány hangzott el. A végső szavazás leghamarább péntekre várható.

A büdzséről szóló javaslatot Ivan Mikloš pénzügyminiszter ismertette. A tárcavezető szerint az idei költségvetés mérföldkőnek számít: ugyanis első ízben számol uniós tagságunkkal, amelynek folyományaként 9 milliárd koronát kell befizetnünk a brüsszeli közös kasszába, onnan pedig 14,2 milliárd korona garantált bevételre számíthatunk. Emellett a projektumok sikeres pályáztatása révén további, akár 11 milliárd korona várható. A 4,1 százalékos, kitűnőnek mondható gazdasági növekedésből, a 8,1 százalékos éves inflációból és a 14,9 százalékos munkanélküliségből kiinduló büdzsé tervezett hiánya a bruttó hazai össztermék (GDP) 3,9 százaléka, azaz 78,4 milliárd korona lesz. A javasolt bevételek 231,8 milliárd koronára rúgnak, a kiadási oldal 310,2 milliárddal számol. A büdzséből 850 milliót fordítanak a csesztei kormánypárti találkozón megfogalmazott négy prioritásra: 340 milliót kapnak a gazdák, így a közvetlen mezőgazdasági kifizetések elérik az uniós szint 52,5 százalékát; 200 milliót javasolnak az önkormányzati oktatási intézmények tehermentesítésére; 50 milliót elkülönítenek a nemzeti színház jelenlegi állagának megőrzésére – arra az esetre, ha nem sikerül megfelelő befektetőt találni; Pavol Rusko gazdasági miniszter 300 milliót követelt beruházástámogató intézkedésekre. Mikuláš Dzurinda miniszterelnök arra kérte a honatyákat, szavazzák meg a költségvetést, mely nélkül nem lehet folytatni az elkezdett reformokat. A büdzsére a jelen lévő képviselők többségének kell rábólintania. A kormánykoalíciónak az Ivan Šimko-féle platform kiválása után már csak 68 képviselője van a parlamentben. A kormányfő tegnap nem utalt rá, hogy a költségvetésről szóló szavazást összekötné a kormány iránti bizalmi voksolással, Šimkóék pedig egyelőre nem álltak elő semmilyen követeléssel. A büdzsével kapcsolatos észrevételeiket egy hete Csesztén előterjesztették, és akkor a pénzügyminiszter úgy nyilatkozott, azok teljesítése nem okoz gondot. A 2004. évi költségvetésből 80 millió jut a kisebbségi kultúrák támogatására, árvízvédelemre viszont nagyon kevés pénzt javasolnak. Miklós László környezetvédelmi miniszter erre úgy reagált: nem marad más hátra, mint imádkozni, hogy jövőre ne legyen árvíz. (sz-a)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?