Norvégiában szeretik a magyar szerzők műveit

A balatonfüredi Magyar Fordítóház visszatérő vendége a Norvégiában élő Kemény Kari Erzsébet, vagyis – ahogy választott hazájában ismerik – Kari Kemény műfordító. Budapesten született magyar apa és norvég származású anya gyermekeként. Gyerekkorában, 1957-ben került Norvégiába. Ott színháztudományt, spanyolt és franciát tanult. Mikor tanulmányait befejezte, szerelmes lett, egy férfi miatt kezdett el fordítani, aki Koppenhágába ment tanulni. Azért vállalt fordításokat, mert azt bárhova magával vihette. Akkor még nem gondolta, hogy ez a döntés egy egész életre szól. Már harminc éve fordít mint szabadúszó.

Milyen nyelvekből fordít?

Elég sokat fordítottam angol-amerikai íróktól, emellett franciából és spanyolból is norvégra. Tolmácsoltam is, de az nagyon fárasztó, úgyhogy azt már nem szívesen vállalom. Most folyamatosan magyarból fordítok. Kertész Imre Nobel-díja sokat segített: nem csak neki volt jó, hanem a többi magyar íróra is felhívta a figyelmet. Azelőtt is fordítottam magyar írókat: Vámos Miklóst (Zeng a zének), Kosztolányi Dezsőt (Édes Anna), Füst Milánt (A feleségem története), Krúdy Gyulát (Napraforgó). Kertész Imre műveit már 1986-ban próbáltam eladni Norvégiában, de hasztalan. Idővel aztán sikerült, és a könyv éppen akkor jelent meg, amikor Kertész megkapta a Nobel-díjat. Azóta három Kertész-kötetet fordítottam, meg Esterházy Pétertől az Egy nőt és a Harmonia Caelestist. Most Szabó Magda Az ajtó című könyvén dolgozom. Konrádot is fordítottam, a Kerti mulatságot és a Kőórát. Márai Sándortól pedig A gyertyák csonkig égnek című kötetet. Ez a könyv úgy került Norvégiába, hogy valaki olaszul elolvasta, mert ott nagy sikere volt. Máraiért egy díjat is kaptam Norvégiában.

Ezek az írók tudják, hogy Kari Kemény fordítja őket norvég nyelvre?

Kertész, Esterházy tudja, Szabó Magda szerintem nem, nem találkoztam vele. Nem is volt szükséges, mert olyan tiszta az írása, hogy nem kell semmit megkérdezni tőle.

Esterházy Péterrel, gondolom, sokat kellett egyeztetni...

Igen, és ő sokat foglalkozik a fordítóival. Budapesten is találkoztunk, és legalább kétszer eljött ide Füredre, hogy együtt dolgozzunk, mert sok mindent kellett tőle megkérdeznem. Nem mindig könnyű megérteni, hogy mire utal.

Szabadon választja ezeket az írókat?

Nem, dehogy. Felkérnek. Nagyon nehéz javasolni, nem nagyon szeretik. Egyszer sikerült ajánlanom: Krúdyt. Az úgy jött össze, hogy az angol fordítója átadta nekem az angol fordítását, és a kiadó el tudta olvasni angolul, és tetszett neki. Rengeteg könyvet olvasok a kiadóknak, és véleményt írok róluk.

Milyen volt a fogadtatása a Harmonia Caelestisnek Norvégiában?

Biztos, hogy nem lett belőle bestseller, de nagyon jó kritikát kapott. Egy kiadó megkapta magyarul, és megkértek, hogy írjak róla lektori jelentést. Meg is írtam, de aztán kiderült, hogy egy másik kiadónak volt meg rá a szerzői joga. Sokáig nem lehetett tudni, mi lesz vele. Véletlenül tudtam meg, hogy a szerzői jogot a Frankfurti Könyvvásáron ez a másik kiadó vette meg. Egy fél évig pihent náluk, amíg felkértek rá. Kicsit furcsán működnek ezek a dolgok néha, de aztán rendes szerződéseink vannak. Jobbak, mint Magyarországon.

Pályázat útján kapta meg a lehetőséget, hogy a füredi Magyar Fordítóházban dolgozhasson?

Igen. Most vagyok itt ötödször, és Balatonfüreden mindig magyarból fordítok. Szabó Magda után a következő munkám Zsolt Béla lesz. És Zilahy Péter is nagyon szeretné eladni Az utolsó ablakzsiráfot. Sajnos, nem igazán rajtam múlik.

Mennyire kedvelik Norvégiában a magyar szerzők műveit?

Szeretik. Sokan kedvelték például a Zeng a zéneket és az Édes Annát. A feleségem története egy kicsit különlegességnek is számít. Márai megint csak nagyon sokaknak tetszett. És Esterházy is. Tömegsikerről nincs szó, de valahogy mindig felfigyeltek rá. Nekem mindig az volt a furcsa, hogy a magyarok azt mondták, a Harmonia Caelestist nem lehet lefordítani, nem fogják megérteni. De le lehet fordítani, és meg is lehet érteni.

Melyik volt eddig élete legnagyobb munkája, amire a legbüszkébb?

Talán a Harmonia Caelestis, mert az nagyon nehéz volt. Arra vagyok a legbüszkébb, mert eleinte, az igazat megvallva, magam se nagyon hittem, hogy képes leszek lefordítani.