Pozsony. Robert Fico nem fog engedélyt kérni Bugár Bélától ahhoz, hogy Budapesten tárgyalhasson, mert Magyarország nem az MKP kizárólagos vadászterülete.
Nincs valódi megoldás?
A műsor húzótémája természetesen a romák kelet-szlovákiai fosztogatásai nyomán kialakult helyzet volt. Itt néhány ponton sikerült konszenzusra jutnia a két politikusnak. Mindketten egyetértettek például abban, hogy a szociális reform következményei a romáknál lényegesen szélesebb réteget érintenek, és semmi nem jogosítja fel az állampolgárokat arra, hogy fosztogassanak. Fico szerint nevetséges lenne ebben a helyzetben politikai céltáblát keresni, s azt felelőssé tenni a történtekért, de tény, hogy a kormány régóta hanyagolta a romakérdést, és nem kínált valódi megoldást. Bugár azonban rávilágított, a Smernek sincs receptje a problémára, sőt, a romakérdésre több uniós országban sem tudtak megnyugtató megoldást találni. (kcr)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.