Pozsony. Nem hivatalos tárgyalásokon Mikuláš Dzurinda a múlt hét folyamán felajánlotta a többi koalíciós partnernek, hogy akár ők is jelölhetik a Nemzetbiztonsági Hivatal új igazgatóját, ha leváltják Ján Mojžišt, ismerte el szombaton Pavol Hrušovský.
Nem kell Ján Mojžiš posztja a KDH-nak
Pozsony. Nem hivatalos tárgyalásokon Mikuláš Dzurinda a múlt hét folyamán felajánlotta a többi koalíciós partnernek, hogy akár ők is jelölhetik a Nemzetbiztonsági Hivatal új igazgatóját, ha leváltják Ján Mojžišt, ismerte el szombaton Pavol Hrušovský. A KDH elnöke akkor még azt állította, a felajánlást megtisztelőnek tartják, de nem akarják elfogadni, mert egyesek szerint már így is túl sok posztot uralnak, emellett Mojžiš munkájában nem látnak kivetnivalót.
Vasárnap délután a pártelnök egy tévévitában viszont már azt mondta, hogy ha a kormányban Dzurindának sikerül elegendő szavazott szereznie Mojžiš visszahívására, a KDH semmilyen ellenlépést sem kíván foganatosítani. Ugyanebben a műsorban Vladimír Mečiar, a HZDS elnöke elmondta, szerinte az, ahogy Mikuláš Dzurinda mostanában reagál a belpolitikai eseményekre, már nincs teljesen rendben (s, t)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.