Nem biztos, hogy kiderül, ki nyert

Nyilvánosak lesznek a telek-eladási szerződések, de nem biztos, hogy kiderül, ki járt jól a D4–R7-es út építése miatt történt felvásárlással.Pozsony.

Nyilvánosak lesznek a telek-eladási szerződések, de nem biztos, hogy kiderül, ki járt jól a D4–R7-es út építése miatt történt felvásárlással.

Pozsony. Róbert Auxt, a Nemzeti Autópálya Társaság (NDS) igazgatója ugyan megerősítette, hogy nyilvánosságra hozza a pozsonyi körgyűrű és az R7-es gyorsforgalmi út alatti telkek felvásárlásáról szóló több ezer szerződést, az viszont továbbra sem nyilvánvaló, mit lehet majd megtudni a dokumentumokból. Róbert Auxt szerint ugyanis az adatvédelmi törvény értelmében nem hozhatnak nyilvánosságra minden információt, még akkor sem, ha a közlekedési miniszter ezt szeretné. „Mivel be kell tartanunk a törvényeket, kikértem az Adatvédelmi Hivatal véleményét arról, milyen terjedelemben hozhatjuk nyilvánosságra az információkat” – közölte tegnap Auxt.

Azt, hogy ki járt jól a tervezett útszakaszok alatti telkek felvásárlásával, a Transparency International szervezet próbálta kideríteni. A közlekedésügyi minisztérium viszont nem volt hajlandó megmutatni a szerződéseket mondván: a törvény ezt nem engedi, titkos információkról van szó. A sajtó nyomására végül Roman Brecely (Sieť) közlekedési miniszter engedett, kijelentette: nincs ok a titoktartásra, transzparens felvásárlásról volt szó, s az embereknek joguk van tudni, kitől vette meg az állam a telkeket és mennyiért.

„Én korábban csak annyit mondtam, hogy a szerződések egyelőre nem nyilvánosak. A személyes véleményem erről az egészről egy kicsit más, ezért akarom megvizsgálni az összes jogi lépést és lehetőséget” – reagált tegnap a miniszter kijelentésére Auxt. Így aztán előfordulhat, hogy a szerződéseket feltöltik az NDS honlapjára, ám minden személyes adatot kifehérítenek a dokumentumokban, így nem lesz egyértelmű, hogy kitől vásároltak. Pedig épp ez az információ lenne a legérdekesebb. Felmerült ugyanis, hogy a telkeket, mielőtt még hivatalosan közölték volna a körgyűrű és a gyorsforgalmi utak pontos útvonalát, nyerészkedők vették meg az eredeti tulajdonosoktól az akkori alacsony áron, mert biztosak voltak benne, hogy később jóval drágábban az állam felvásárolja tőlük. Az új tulajdonosok vagy azok, akik nem voltak hajlandók évekkel ezelőtt eladni a szántóföldeket, most az eredeti értékük százszorosát is megkapják, mivel az állam már építési telekként veszi azt meg.

Auxt szerint mindeddig 5400 szerződést tartanak számon, a parcellákért négyzetméterenként 22 és 111 euró közötti összeget fizettek. Az útszakaszok megépítéséhez szükséges telkek körülbelül 99 százalékát vásárolták fel, az állam erre több mint 327 millió eurót fog elkölteni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?