Nagymagyar. A Márai Sándor Alapítvány a napokban tanfolyamot tart a község művelődési házában, melyen az önkormányzatok munkatársaival és a közvélemény alakítóival Bordás Sándor pszichológus foglalkozik.
Nagymagyari tanfolyam
Nagymagyar. A Márai Sándor Alapítvány a napokban tanfolyamot tart a község művelődési házában, melyen az önkormányzatok munkatársaival és a közvélemény alakítóival Bordás Sándor pszichológus foglalkozik. A program célja, hogy elősegítse a konkrét együttműködést a kisebbségek képviselőivel, megerősítse az egymás közti kommunikációt és toleranciát, elmélyítse a résztvevők jogi felkészültségét, valamint megismertesse velük a civil szervezetek hálózatát. A rendezvény 10-12 résztvevője a pályázás alapvető fortélyait is elsajátíthatja, s maga a több napon át tartó foglalkozás is egy konkrét helyi projektum kidolgozásával zárul. A résztvevők egy része roma származású polgár, de több, a roma lakossággal rendszeres kapcsolatban lévő önkormányzati munkatárs is jelen van. Az alapítvány a programját Szlovákia húsz kiválasztott járásában valósítja meg. Matiaško László, a felerészt romák lakta Nagymagyar polgármestere lapunknak elmondta, nagyon örül a kezdeményezésnek. A falubeliek egy része szerinte először idegenkedve fogadta a programot, mondván, az elmélet nem azonos a gyakorlattal, végül mégis belátták, hogy hasznos az efféle tanfolyam.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.