MKP: Leverték a komáromi „lázadást”

MKP
Pozsony |

A megyei választások eredményét értékelte ki szombaton az MKP Országos Tanácsa. Hoztak két komoly operatív döntést is: négy év alatt másodszor oszlatták fel a párt komáromi alapszervezetét, és módosították az alapszabályt is.

Az MKP szerint a megyei választásokon elért eredményük egyebek mellett azt is jelenti, hogy a párttal számolni kell a parlamenti választásokon is. Mindazonáltal azokban a járásokban, ahol az MKP gyengült a megyei választásokon, a következő járási konferencia tisztújítással jár együtt – ez vonatkozik például a Kassa-környéki járásra, a Losonci járásra és a Szenci járásra is.


A párt Országos Tanácsa ugyanakkor egy meglehetősen súlyos döntést is hozott: négy év alatt másodszor is feloszlatták a párt komáromi alapszervezetét. Az MKP országos vezetése és a komáromi alapszervezet között már régóta feszült volt a viszony, a megyei választások után pedig Menyhárték szisztematikus aknamunkával vádolták meg a helyi szervezetet Knirs Imre korábbi komáromi alpolgármester, a párt megyei képviselőjelöltje ellen.


Az MKP az elkövetkező időszak politikai irányvonalát is megállapítja. Az OT nyilatkozatában élesen bírálja a kormány szociális csomagjait, politikai marketingeszköznek nevezve azokat. Az MKP elsődleges célja a jobboldali pártokkal való partnerség, a Híddal való kapcsolat a sajtónyilatkozatban nem merült fel. Menyhárt József ezzel kapcsolatban lapunknak azt mondta: a Híddal való párbeszédre továbbra is nyitottak a magyar közösséget érintő fontos dolgokban, például az oktatás kapcsán, ahogy ezt az egy évvel ezelőtti magyar–magyar párbeszéd keretein belül tették.


A komáromi alapszervezetet négy év alatt másodszor oszlatták fel: először Berényi József korábbi pártelnök idején, 2014 végén, amikor elbukott a komáromi Híd–MKP összefogás a helyi önkormányzati választásokon. Az azóta újjáalakult szervezet vezetésének, elsősorban Fekete Ferenc helyi elnöknek sok konfliktusa volt az MKP új, Menyhárt József vezette országos elnökségével, ami a megyei választások után csúcsosodott ki, és elsősorban Knirs Imre korábbi komáromi alpolgármester személye körül bonyolódott. Knirs az MKP megyei képviselőjelöltje volt, ám nem a komáromi alapszervezet jelölte – végül pár szavazattal maradt le a bejutást érő helyről. Az MKP később egy sajtónyilatkozatban kijelentette, a városi szervezet „szisztematikus aknamunkát” folytatott ellene.


Bizalmi szavazás
A helyi szervezet múlt hétfőn tartott gyűlésén Fekete Ferenc elnök ellen bizalmatlansági indítványt nyújtottak be, és bár a jelenlévő tagok nagy része Fekete menesztése mellett szavazott, így sem lett meg a leváltásához szükséges többség. Becse Norbert, a párt Komáromi járási elnöke lapunknak akkor azt mondta, erősen meg kell fontolni, hogy a párt számára hosszú távon nem az alapszervezet feloszlatása és új alapszervezet létrehozása jelentene-e megoldást.


Menyhárt József, az MKP országos elnöke lapunknak azt mondta, az OT ellenvélemény nélkül, három tartózkodással döntött a komáromi alapszervezet feloszlatásáról és újjáalakításáról. „Sokan régóta várták Komárom megújulását, ez most elkezdődött” – tette hozzá. Értesüléseink szerint, az új alapszervezet december végéig alakulhat meg.


Titkos módosítás
A feloszlatott helyi alapszervezet több mint 60 tagja szombattól tehát nem tagja az MKP-nak – így Fekete Ferenc, de például Kocur László, az MKP jelenlegi pártigazgatója sem. Ő Menyhárt József elnöksége kezdetén lépett be a pártba.


Az MKP honlapján olvasható alapszabály szerint a megszüntetett tagsági viszony négy év után újítható meg – ám információink szerint az OT az ülésen alapszabályt is módosított. Menyhárt József ezt lapunknak megerősítette, a részletekről azonban nem akart többet elárulni. „Az MKP-t sok olyan belső intézkedés is érinti, mely nem sajtónyilvános” – mondta. Az Új Szó úgy tudja, az alapszabályban egyebek közt épp azt a pontot módosították, amely szerint a megszüntetett tagság négy év után újítható meg. A párttagságukat most elvesztő tagok többsége tehát valószínűleg rövid időn belül visszaléphet az MKP-ba.


Fekete kiszáll
Fekete Ferenc lapunknak azt mondta, véleménye szerint az általa vezetett helyi szervezet feloszlatása méltatlan és alapszabály-ellenes volt. „Rólunk döntöttek, nélkülünk, pedig évek óta építgetjük az alapszervezetet” – mondta a volt komáromi alapszervezet elnöke. Szerinte a döntést befolyásolhatta az is, hogy az MKP Országos Tanácsának jelenleg nincs komáromi tagja. Véleménye szerint személye szúrta Menyhárt József pártelnök szemét, és az indok, mellyel a pártvezetés támadta őt, mondvacsinált volt. „Knirs Imre kudarcát ránk akarták fogni, pedig mi nem tehettünk róla. Knirs sosem kérte a segítségünket” – jelentette ki. Fekete arra a kérdésre, akar-e még az MKP tagja lenni, nemmel felelt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?