Megtelt a templomkert segítő szándékkal (FOTÓK)

Az idei fesztiválon a eseménysorozat történetében a legmagasabb összeg, több, mint 2300 euró adomány gyűlt össze (A szerző felvétele)
Nyékvárkony |

Gyerekzsivajjal és ismert előadókkal telt meg a nyékvárkonyi Szent Jakab plébániatemplom belső kertje, ahol a találkozás örömét ünnepelték, miközben adakoztak is a templom felújítására.

A délután 3 órakor kezdődő programsorozatban a gyerekeké volt a főszerep, de a felnőtteknek is kedveskedtek, az ingyenes belépő mellett szórakoztató előadásokkal, koncertekkel és ízletes ételekkel várták a vendégeket. Míg a gyerekek zsonglőrmutatványokat tanultak, szüleik ásványok, különleges ékszerek és könyvek közül válogathattak.

A délután során a Trapiti zsonglőrök szórakoztatták a gyerekeket, fellépett a Kicsi Hang, a Kuttyomfitty Társulat és Kovács Ákos is (A szerző felvétele)

Az adakozásban a nyékvárkonyi gyerekek, a helyi cserkészcsapat önkéntesei segédkeztek, akik örömmel tartották kezükben a nagy méretű befőttesüvegeket, miközben kedvesen fogadtak minden érkezőt. Már az első métereken könnyen elcsábulhattunk, ugyanis fűszeres sülthús illat terjengett a levegőben, mellé hideg kofolát csapoltak, a sörpadok nagyja pedig folyamatosan tele volt. Az idei rendezvény különlegessége, hogy egy használt könyveket árusító szegletben is válogathattak az érdeklődők, ahol főleg gyerekirodalomból szemezgethettek, de a felnőttek is találhattak kedvükre valót. Az első Templomkert Fesztivált még 2011-ben szervezték, már akkor is a templom renoválására gyűjtöttek a helyi hitközség tagjai. Akkoriban javították a tornyot, és azok a speciális felújítások, melyeket el kellett végezniük, egy ilyen régi, 14. századi épületen kifejezetten sokba kerültek. Azóta már az épületet korábban befedő „brizolit” vakolatréteget is sikerült egyfajta mész és homok keverékére cserélniük, aminek köszönhetően már a falak is jobban lélegeznek. 

„Ez a rendezvény hasonlít a Művészetek Völgyére, csak épp kisebb. Egy ilyen régi templomon mindig van mit javítani, most az orgonacsere a következő. Ezen a fesztiválon úgy 1000-1200 eurót szoktunk összegyűjteni, ennek a régi orgonának a javítása pedig 60 ezer euróba kerül”

 – osztotta meg Menyhárt József, a rendezvény ötletadója, főszervezője. A hazaiak mellett jócskán akadtak környékbeli látogatók is, most is 400-500 főre számítottak. 

„Ez nem egy profitorientált fesztivál, úgy 5000 euró a költségvetése. A helyiek nagyon sokat tesznek érte, például süteményeket sütnek, amit felajánlanak, a cserkészcsapat gyűjti az adományokat, magunk hoztuk és építettük fel a sátrakat”

 – részletezte.

Kora este a Laudetur egyházi énekkar lépett fel, majd a Háromkirályok, végül pedig a Crux zenekar adott koncertet (A szerző felvétele)

Az idei fesztivál egyik újdonsága, hogy a 11 éves Menyhárt Johanna kezdeményezésére megszületett a használt könyvek szeglete, melybe több osztálytársa is bekapcsolódott. Otthon összegyűjtötték a már feleslegessé vált köteteiket, majd együtt árusították őket. Másik különlegesség az ízletes kávékat áruló mobil kávézó volt. Idén a VIII. Templomkert Fesztivál teljes bevétele 2310 euró és 8000 forint volt, ami a legmagasabb összeg a fesztivál történtében. 

Vadkerti Imre, Kovács Koppány és Derzsi György este 7-kor kezdtek a Háromkirályokkal (A szerző felvétele)

„Az egy nagy kegyelem, hogy a mai világban az emberek össze tudnak fogni egy ügyért és megtalálják egymást. Itt a rendszerváltás után Zsidó János esperes plébánosunk nagyon sokat tett azért, hogy cserkészcsapat alapuljon és egyházi énekkar szülessen, ami akkor egy nagyon aktív hitéletet hozott magával. Miután 5 éve visszakerült hozzánk, ő is tapasztalta, hogy ez már nem az a Nyékvárkony, mint korábban, de vannak dolgok, amik most is életre hívhatók, a régi gárda magját újra mozgósítani tudta”

 – tette hozzá a főszervező.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?