Templomkert fesztivál immáron nyolcadszor

A szervezők egyike Zsidó János esperes-plébános (Forrás: Menyhárt József)
Nyékvárkony |

Az ingyenes rendezvényt idén is a helyi plébánia udvarán rendezik meg e hét szerdán olyan közkedvelt fellépőkkel mint a Kicsi Hang, a Kuttyomfitty Társulat, a Háromkirályok vagy Kovács Ákos, aki a „Szaval a jó öreg csallóközi” műsorával érkezik.

A belépés ugyan ingyenes lesz, ám becsületkasszás rendszerben adakozhatnak majd a Szent Jakab plébániatempolom felújítására. A fesztivál szervezői a nyékvárkonyi egyházközség, a helyi önkormányzat munkatársai, az 5. számú Szent Jakab cserkészcsapat, a Pro Minoritate polgári társulás, valamint a Kicsi Hang. 

„A rendezvényen, mint minden eddigi alkalommal, a közönség adakozhatott a nyékvárkonyi Szent Jakab plébániatemplom restaurálására. Ez a jótékony cél már az első alkalomtól elkíséri az eseményt. Nem titkolt célunk a közösségépítés. Fontos számunkra, hogy olyan élő közösség alakuljon ki a faluban, amely az egyházi és kulturális értékeket egyaránt fontosnak tartja”

 – osztotta meg lapunkkal Menyhárt József, a fesztivál ötletadója, egyik főszervezője.

A Kuttyomfitty Társulat visszatérő fellépője a fesztiválnak. Tavaly készült felvétel (Forrás: Menyhárt József)

A szerdán délután három órakor kezdődő szentmise után a Kicsi Hang verséneklő együttes lép színpadra közel egy órás műsorával, majd a „Paprika Jancsi, vagy nem!” című produkciójával érkezik a Kuttyomfitty Társulat. Utánuk hat órakor a Klikk Out-tól Kovács Ákos lép a mikrofon elé, majd fél héttől a Laudetur egyházi énekkar következik. Este hétkor Vadkerti Imre, Derzsi György és Kovács Koppány, azaz a Háromkirályok szórakoztatják a jelenlévőket, végül pedig a Crux zenekar ad élő koncertet.

Trapiti zsonglőrök a tavalyi rendezvényen (Forrás: Menyhárt József)

A fesztivál teljes ideje alatt a Trapiti Polgári Társulás zsonglőrjei tartanak foglalkozást az érdeklődőknek, az ételkínálatról pedig Tatai Róbert séf és csapata, valamint a helyi egyházközség tagjai gondoskodnak. A program esőben sem marad el, rossz idő esetén a kultúrházban folytatják a rendezvényt. 

A nyolcadik Templomkert fesztivál támogatója a MOL-Új Európa Alapítvány, valamint a község önkormányzata.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?