Villongás a magyar kormány által finanszírozott hazai magyar sajtóban

Shutterstock-kép
Pozsony |

A Magyar Szövetség tisztújítása után ellentét robbant ki a magyar kormány által finanszírozott, az üzeneteit közvetítő szlovákiai magyar sajtótermékek között. A tűzvonalban, de egyes szereplők mögött is az új pártelnök, Gubík László áll.

Felszínre került a Magyar Szövetséghez, annak is az MKP-s szárnyához közeli sajtóorgánumok közti feszültség, miután a magyar kormány által finanszírozott Magyar 7 médiacsalád főszerkesztője, Molnár Judit egy kommentárjában arra utalt, a párt MKP-s politikusaihoz közeli két másik internetes portál, a Körkép és a Piros 7es „rászolgált a felszámolásra”. Sőt az új pártelnök megválasztását üdvözlő cikkben úgy fogalmaz, Gubíknak lesz ezzel dolga. „A konzervatív oldalon a sajtó mércéjével nem mérhető névtelenek trollhada, és a befizető ügynökségként üzemelő fakenews-gyár sem szolgálja a közösség érdekeit (felszámolásukra már régen rászolgáltak), előbb-utóbb ezzel is lesz dolga az elnöknek” – írja a Magyar 7 médiacsalád főszerkesztője.

A Piros 7es, amelyet a Magyar Szövetség új elnökének köre működtet, csak a párt Molnár véleménycikkére adott szűkszavú, békítő hangú közleményét publikálta. Nem úgy a Körkép, amely egy felháborodott nyilatkozatban először egyenesen arra szólította fel Gubíkot, határolódjon el attól, amit a Magyar 7 médiacsalád főszerkesztője leírt. Amire a Magyar Szövetség a már említett békítő hangú közleményt adta ki: „A pártelnök úr a magyar emberek szolgálatára és a választópolgárok bizalmának megszerzésére kapta a mandátumát, nem sajtóetikai kérdések megoldására. Molnár Judit munkáját egyébként felvidéki olvasóként nagyra értékeli, a Körkép szerkesztőségének pedig jó munkát kíván az olvasók hiteles tájékoztatásához." A Körképen ezután Gubíkot élesen bíráló írás jelent meg, amelynek szerzője azt nehezményezi, abban az esetben, ha egy pártelnököt sajtóorgánumok felszámolására szólítanak fel, nem sajtóetikai, hanem politikai, erkölcsi kérdésről van szó. Egy politikai vezetőnek ugyanis nincs dolga a sajtóorgánumok felszámolásával. A sajtóetikára való hivatkozás azért is érdekes, mert a Körkép portál is bizonyos politikai szereplőket inkább előnyösen, másokat többnyire negatív módon prezentál. Elsősorban Gyimesi Györgynek, az MKP-n keresztül a Magyar Szövetségbe érkező politikusnak az üzeneteit igyekszik felhangosítani, de részt vesz az Orbán-kabinet propagandájának terjesztésében is.

A kialakult adok-kapok nyomán megkerestük Molnár Juditot, aki azonban nem kívánta tovább kommentálni az ügyet. Felvettük a kapcsolatot Gubíkkal is, de a pártelnök a fent idézett hivatalos közleményen túl nem tud mást hozzáfűzni az esethez.

Ki fizeti a zenészeket?

Ahogy azt feljebb írtuk, az ügyben érintett mindhárom sajtóorgánum valamilyen módon az egykori MKP-hoz kötődik. Ahogy az MKP, az utódpártja, a Magyar Szövetség is a magyar kormány stratégiai partnere, az előző és a mostani pártvezetés jó kapcsolatot ápol a Fidesz fontos szereplőivel. Az MKP, majd a Magyar Szövetség vezetői sosem tagadták, hogy ráhatással vannak arra, milyen szlovákiai projektekre ad pénzt a magyar kabinet, de azt állították, ez csak informális befolyás. A jelenlegi pártelnök, Gubík is elmondta, javaslatokat fogalmazhat meg arra vonatkozóan, hogyan működhetne a támogatások rendszere. Ugyanakkor eddig az itteni médiának juttatott ilyen dotáció gyakorlatilag teljes mértékben az MKP, illetve a Magyar Szövetség érdekeit szolgálta ki. A támogatásban részesült sajtóorgánumok a párt, majd platform jelöltjeit és üzeneteit népszerűsítették, de a magyar kormány narratíváit is felhangosították. Mindennek tükrében fontos szerepet játszhat, hogy milyen a Magyar Szövetség vezetésének az álláspontja a Magyarországról támogatott egyes médiumokkal kapcsolatban. Sőt, a Körkép egyik fent idézett cikke a Magyar 7 főszerkesztőjének lépését a párt új vezetésének holdudvarában a forrásokért és a pozíciókért való versengésnek értelmezi.

A Magyar 7

A Magyar 7 mögött a Pro Media Alapítvány áll. Ennek vezetője Puskás Attila, az egykori MKP sajtóosztályának korábbi munkatársa. Puskás 2021-ben elismerte, a sajtóorgánum létrehozásának nem titkolt célja volt a szlovákiai magyar médiatérkép „egyoldalúságának” kiegyenlítése és a konzervatív hang felerősítése. A Magyar 7 médiacsaládot 2017-ben alapították és 2018-tól kezdve minden évben 1,2-1,5 millió euró magyar állami támogatást kapott. Ez 2023 végéig 8 153 149 eurót tett ki, de minden bizonnyal a 2024-es évre is hasonló léptékű dotációt kaptak a magyar adófizetők pénzéből. Az alapítvány ugyanakkor szlovák közpénzt is nyert, a Kisebbségi Kulturális Alap (KKA) forrásaiból 2022-ben, 2023-ban és 2024-ben is 20 ezer, összesen 60 ezer eurós dotációhoz jutottak. Ezen túl lapeladásból is van némi bevételük.

A Magyar 7 dunaszerdahelyi szerkesztősége több internetes portált, működtet, ahol híreket, véleménycikkeket, a régiókban készült videókat, stúdióbeszélgetések és podcastokat is publikálnak. A kérdéses honlapokat nem találtuk a hazai weboldalak látogatottságát mérő ügynökség listájában. A YouTube videómegosztóra feltöltött beszélgetések, riportok nézettsége gyakran 100 megtekintés alatt van, vagy legfeljebb néhány százan nézték meg azokat. A Magyar Szövetség pártelnök-jelöltjeinek vitáját például valamivel többen mint 760-an látták, amivel kiemelkedik a többi hasonló tartalom közül. Ugyancsak a médiacsaládba tartozik a Magyar 7 nyomtatott hetilap, amely információink szerint nagyjából heti 2000 példányban fogy. Összehasonlításképpen: Az Új Szó testvérlapjából, a Vasárnapból, idén júniusban közel 13 ezer példányt adtak el. A Magyar 7 médiacsalád támogatásairól, gazdálkodásáról és a dotációk részletes elszámolásáról Puskás Attilánál érdeklődtünk, aki azonban külföldi útja miatt később ígért erről felvilágosítást.

A Körkép

Az ügyben érintett másik médium a Körkép, amely blogportálból alakult hírportállá. A sajtóorgánumot leginkább főszerkesztőjének, Király Zsoltnak, az MKP egykori tanácsadójának tevékenysége fémjelzi. Molnár Judit „befizető ügynökségként üzemelő fakenews-gyárként” hivatkozik erre a médiumra. A Körkép kiemelt figyelmet szentel az egykori OĽaNO-ból, az MKP-n át a Magyar Szövetségbe érkező Gyimesi Györgynek, túlnyomó többségében pozitív híreket közöl róla, kerüli a politikus számára kényelmetlen témákat, felhangosítja üzeneteit. A portállal kapcsolatos érdekes eset, amikor Orosz Örs, még mint a Magyar Szövetség alelnöke egy sajtótájékoztatón nyilvánosan vádolta meg a Körkép főszerkesztőjét azzal, hogy egyfajta „védelmi pénzt” szed. „A portált ostoba lejárató-propagandára használja, ahol személy szerint én minden nap téma vagyok. Egészen addig, amíg a védelmi pénzt be nem fizetem” – mondta Orosz Királynak. A Körkép főszerkesztője emiatt jogi lépéseket tett, de bírósági tárgyalásra azóta nem került sor.

A Napunk összesítése szerint az előző években ez a sajtóorgánum is részesült magyar állami támogatásban. A kiadóként működő Vox Juventae civil szervezet 2021-ben közel 28 ezer, 2022-ben, több mint 51 ezer, 2023-ban pedig több mint 65 ezer eurót kapott a magyar közpénzből támogatást osztó Bethlen Gábor Alapkezelőtől. 2020-ban ugyan a portál ezen a csatornán nem kapott pénzt, de az azt megelőző években is nagyjából 60 ezres magyarországi dotációhoz jutottak. Ez a médium is nyert szlovák állami támogatást. A KKA-tól 2021-ben 12 ezer, de a következő évben már több mint 49 ezer euró dotációhoz jutottak, míg 2023-ban csak 10 ezer eurót kaptak. Az idei KKA-s támogatások listájában is találtunk a portál kiadójának megítélt 3000 eurót.

Megkerestük a portál főszerkesztőjét, aki szerint a Körkép idén még nem kapott sem magyar, sem szlovák állami támogatást, elsősorban hirdetésekből és az olvasóik mikroadományaiból élnek. Bár Király kiemelte, nagyon alacsony összköltségvetéssel működnek. „Előfordulhat, hogy a legalacsonyabb a felvidéki magyar hírportálok között” – tette hozzá azzal, szerkesztőségük létszáma is kicsi. Király ennek ellenére arról beszél, hogy szakmai eredményeik száma, így olvasottságuk jelentős. A portált jelenleg azonban nem találtuk a weboldalak látogatottságát mérő ügynökség listájában. Nyilatkozatában a sajtóorgánum vezetője leszögezte, a Magyar 7 főszerkesztőjének és a Magyar Szövetség elnökének sincs arra jogosítványa, hogy felszámolja a portált. Kijelentése miatt bírálta Molnár Juditot, Király szerint ugyanis azt feltételezni, hogy a Magyar Szövetség, vagy a magyar kormány dönthet egy portál felszámolásáról, diszkreditáló az utóbbi két szereplőre nézve. Király ugyanakkor azt is kijelentette, Gyimesi Györgyhöz ugyanolyan viszonyulásunk van, mint a többi politikushoz, vagy párthoz.

A Piros 7es

Az ügy harmadik szereplőjéről, a Piros 7esről a másik két sajtóorgánumhoz képest is jóval kevesebb nyilvános információ érhető el. Az mindenképpen elmondható, hogy a portál mögött Gubík László köre áll. A szerkesztőség nagy része valamilyen kapcsolatban volt a magyar kormány támogatásából létrehozott Esterházy Akadémiával, amelynek még a pártelnök a vezetője. A portál kiadójaként működő egyesületet, a Magyar Kártya polgári társulást a Martosi Rendezvényliget és Népfőiskola postacímére jegyezték be, amelyet egészen a közelmúltig szintén Gubík vezetett. A portálra ír a Szövetség valahavolt MKP-platformjának egykori szóvivője, Králik Róbert. A Piros 7es a pártelnökválasztás előtt és után is Gubík programját, üzeneteit igyekezett felhangosítani. Illetve arra is érdemes visszautalni, hogy a más esetekben a vulgarizmusoktól sem visszariadó portál Molnár Judit kijelentésére mindössze a Magyar Szövetség közleményének publikálásával reagált, ezzel is erősítve a Gubík által vezetett párnak az ügyben választott békítő stratégiáját. A Magyar Szövetség újdonsült elnöke a napokban a lapunknak adott interjúban azonban nem vállalta a kiadványt. Csupán annyit ismert el, ha Esterházy Akadémián tanult fiatalok a sajtóban szeretnének érvényesülni, akkor segít nekik.

A Piros 7es szerkesztőségénél egyebek mellett aziránt érdeklődtünk, miből finanszírozzák a tevékenységüket, mekkora a költségvetésük. Nem árulták el, mennyi pénzből működnek, de állításuk szerint mikroadományokból fedezik a kiadásaikat. A honlapjukon ugyanakkor nem találtunk ilyen támogatásra vonatkozó lehetőséget. Ismételt érdeklődésünkre válaszul azt állították, „ellenzéki tüntetéseken, lezárt, átlátszó műanyagdobozba” gyűjtik a pénzt. Azokon a pozsonyi és budapesti tüntetéseken azonban, amelyről lapunk is tudósított, nem találkoztunk a Piros 7es adománygyűjtésével. A kiadóként működő egyesület gazdasági adatai a nyilvános adatbázisokban nem érhetőek el. Gubíkhoz fűződő kapcsolatukra is csak kitérő választ adtak, ahogy Molnár Judit kijelentését sem kommentálták érdemben. Ezt a portált sem találtuk a hazai weboldalak látogatottságát mérő ügynökség listájában. Információink szerint a magyar kormány egyik propagandagyára, a Megafon állhat a portál finanszírozása mögött, amellyel kapcsolatban a Telex cikke a bíróság szerint is jogosan következtet arra, a magyar adófizetők pénzéből működik. A Piros 7es cikkeiben a Megafon témaként is megjelenik.

Orbánék narratívái

A Political Capital elemzőintézet szeptember közepén publikálta azt a kutatását, amelyben szlovákiai magyar nyelvű nyilvános Facebook-csoportokban megjelenő domináns narratívákat és az ezeket terjesztő médiumokat vizsgálták az európai parlamenti választás körüli időszakban. Az elemzés szerint a Piros 7es kizárólag a magyar kormány narratívái szerint ír, beleértve a dezinformációs üzeneteket is. Megjelentek dezinformációs narratívák a klímaváltozást, biztonságpolitikát, Ukrajnát, Magyar Pétert, migrációt és vallást érintően. A kormányzati irányítású magyarországi médiumokhoz hasonlóan gyakoriak az EU-kritikus, „békepárti” és genderkritikus írások. A cikkek továbbá előszeretettel hivatkoznak a magyar kormány álláspontját képviselő személyekre, mint Nógrádi György, Jeszenszky Zsolt vagy Bayer Zsolt. A kutatás szerint a Magyar 7 és a Körkép is a magyar kormányhoz áll közel, ahogy a Felvidék.ma is. Ez utóbbi szintén az Orbán-kabinet támogatásából működik és a Szövetség a Közös Célokért nevű szervezethez kötődik. A szervezetnek jelenleg még Gubík a vezetője, pártelnöki kampányában a Felvidék.ma is támogatta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?