Pozsony. Szlovákia bruttó hazai összterméke (GDP) az első negyedévi 4,1 százalékról a második negyedévben 3,8 százalékra lassult, ennek dacára éves szinten 4,1 százalékos növekménnyel számolnak – jelentette a Szlovák Statisztikai Hivatal.
Mérsékelt bérfejlesztés
Pozsony. Szlovákia bruttó hazai összterméke (GDP) az első negyedévi 4,1 százalékról a második negyedévben 3,8 százalékra lassult, ennek dacára éves szinten 4,1 százalékos növekménnyel számolnak – jelentette a Szlovák Statisztikai Hivatal. A lefékeződés ellenére Szlovákia gazdasága még mindig a legdinamikusabban bővül a közép-európai uniós tagjelölt országok között. Az első félévi, összességében 3,9 százalékos növekmény pénzben kifejezve 564 milliárd koronát jelent, ami folyó árakon számolva 9 százalékkal több, mint 2002 hasonló időszakában. A második negyedévi gazdasági növekedés szinte kizárólag az export bővülésének köszönhető – állapították meg egybehangzóan az elemzők. A gazdasági növekedés eredményeként 2002 és 2003 első fele között 2,6 százalékkal emelkedett a foglalkoztatottak száma, s elérte a 2,17 millió főt. A hivatal úgy látja, 2003 végén az infláció éves szinten 8,9 százalék lesz. Ami pedig az átlagos nominálbért illeti, az az év folyamán az infláció ütemétől elmaradva 6,9 százalékkal nő, és eléri a 14 450 koronát. A korona árfolyama napközben nem reagált az összességében kedvező makroadatok közzétételére. (t, shz)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.