A kisebbségi fiatalok médiafogyasztási szokásait is elemezték a MIDAS-közgyűlésen

Midas-Csíkszereda
Csíkszereda |

Erdélyben, Csíkszeredában tartotta éves közgyűlését az Európai Kisebbségi és Regionális Nyelveken Megjelenő Napilapok Egyesülete (MIDAS). A 2001-ben alakult szervezet 28 tagja 12 ország 12 kisebbségét, nyelvét képviseli. A házigazda a Hargita Népe magyar nyelvű napilap volt.

Az egyesületnek hat magyar újság is tagja, a pozsonyi Új Szó, az újvidéki Magyar Szó, továbbá Erdélyből a Nyugati Jelen, a Bihari Napló, a Hargita Népe és a Szabadság. A közgyűlés első napján a csíkszeredai megyeháza tanácstermében a Kisebbségiként Európában – Helyzetkép, kihívások, megoldások című konferenciát tartották. 

A jelenlévőket elsőként a MIDAS elnöke köszöntötte. 

„Ez a konferencia sokat segíthet abban, hogy mi, akik kisebbségi lapot írunk, jól eligazodjunk az élet dolgaiban. Ez rendkívül fontos, mert a kisebbségek elsősorban a saját nyelvükön írott lapokból, weboldalakról tájékozódnak. Felelősségünk hatalmas, és ahhoz, hogy ezt a felelősségvállalást teljesíteni tudjuk, nagyban hozzájárul a Hargita Népe azzal, hogy a konferenciát megszervezte”

 – mondta Slezákné Kovács Edit.

A folytatásban Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke és Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere köszöntötte a résztvevőket, majd Vincze Loránt EP-képviselő, a FUEN (Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója) elnöke tartott rövid előadást az európai kisebbségek helyzetéről, átfogó képet nyújtva az EU-s szinten, az EU-s intézményekben a kérdéskört érintő, minduntalan megtapasztalható problémákról, nehézségekről. Hajdu Gábor parlamenti képviselő a kisebbségi jogokról és azok hazai alkalmazásáról értekezett szociális, történelmi és politikai kontextusban, rávilágítva azokra a romániai esetekre (például újraállamosítás, területi átszerveződés stb.), amelyek mutatják, hogy a magyar kisebbség helyzete korántsem annyira mintaértékű, amint azt a többségi politikusok elhitetni próbálják.

Szűcs László, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) elnöke a 34 éves egyesület tevékenységét ismertette, majd a Szabadság volt munkatársa, Sarány Orsolya, a Debreceni Egyetem PhD-hallgatója tartott előadást Párhuzamos társadalmak és a média – A valóságkonstrukció diszkurzív stratégiái a székelyföldi magyar és román nyelvű nyomtatott sajtóban címmel, arra reflektálva, hogyan, milyen eszközöket használva ismertette ugyanazt az eseményt – jelen esetben az úzvölgyi katonai temetőben történteket – a hazai magyar illetve a román sajtó. 

A délelőtti program zárásaként Rácz Éva, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem oktatója a romániai magyar kisebbségi médiáról és a romániai magyar fiatal médiafogyasztók – az újságírás szempontjából optimistának nem nevezhető – szokásairól beszélt minden részletre kiterjedően, és összehasonlította a jelenlegi és a mintegy tíz évvel korábban általa tapasztalt helyzetképet. A fiatalok médiafogyasztási szokásairól néhány jellemző idézet: 

„Mióta mobiltelefonom van, nem is emlékszem, hogy mikor olvastam utoljára írott vagy nyomtatott sajtót.” 

„A mobiltelefon teljesen leegyszerűsítve elérhetővé tett számunkra minden olyan médiumot digitálisan, ami azelőtt a hétköznapi életben egy rutint igényelt, kezdve a rádió bekapcsolásával reggelente, folytatva a sétával az újságárushoz.”

„Televíziót csak focimeccsek miatt szoktam nézni. Mivel a legtöbb film, sőt minden film elérhető online, ezért filmnézésre nem is használom.” 

„Mivel a híreket a telefonomban olvasom, ezért erre sem használom a TV-t.”

„A szüleink után talán mi vagyunk az első generáció, akik most már teljesen nélkülözni tudják az olyan médiákat, amiket ők, vagy a nagyszüleink fogyasztottak.”

„A youtube-ot a mostani negyvenesek alkották meg, és ők alakították olyanná, amilyennek ők akarták. Nekünk már nem felel meg, csinálunk másikat, ez a TikTok, s az is változni fog.”

Midas kürtös

Délután a dél-tiroli, pontosabban bolzanói Eurac Research intézet kutatója, Sergiu Constantin értekezett az európai kisebbségvédelmi normákról és mechanizmusokról, azt firtatva, vajon még mindig relevánsak-e azok a jelenlegi geopolitikai környezetben. Sara Badilini, a hír- és információs weboldalak minősítési rendszerét kidolgozó NewsGuard munkatársa Újságírás és médiaműveltség című előadásában bemutatta, hogyan védhetjük meg a kisebbségeket a félretájékoztatástól, fogódzót nyújtva ahhoz, hogyan ismerhetjük fel az álhíreket vagy a mesterséges intelligencia segítségével generált, pénzszerzés céljából létrehozott weboldalakat. 

A közgyűlésen a MIDAS új napilapot fogadott tagjává, a spanyolországi Galícia tartományban galíciai nyelven megjelenő Nós Diario kiadványt. A galíciai (más néven galegó) nyelven megjelenő újságot 2020-ban alapították Santiago de Compostelában. A portugál nyelvvel szoros rokonságban álló galíciait mintegy hárommillió ember beszéli.

A rendezvényen átadták a szervezet rangos szakmai díjait. A MIDAS-díjat Péter Ágnes, a Hargita Népe fiatal újságírója kapta, a neves, Kossuth-díjas fotóművésszel, Kornis Péterrel készített, Ez életem legszebb könyve címmel megjelent mélyinterjújáért. Kornis Péter (86) 1967 és 2002 között hosszú távú tanulmányában dokumentálta a nyugat-erdélyi, távoli magyar falu, Szék társadalmi átalakulását, és kísérte a lakosokat mindennapjaikban. Péter Ágnes mindig is kisebbségi kérdésekkel foglalkozott, például a magyar kisebbség számára a román nyelv iskolai oktatásának problémáival. "Ezt nagy érzékenységgel és felelősségtudattal teszi" - mondta laudációjában Burus János Botond, a Hargita Népe főszerkesztője. 

A Habsburg Ottó-díjat a többségi médiából származó, kisebbségi témákkal foglalkozó újságíróknak ítélik oda évről évre. Idén az elismerés Marius Cosmeanut illette meg. A korábban a Cotidianul és a România Liberă napilapokban is több éven át publikáló,  jelenleg a Szabad Európa Rádiónál dolgozó és saját blogot vezető, marosvásárhelyi születésű újságíró az évek során számos cikket írt kisebbségi témákban, illetve magyar személyiségekről, akiknek „még az ékezetet is kiteszi a nevére, ami mifelénk ritka. Mi több, adott esetben még csak nem is azt mondja, hogy „magyar”, hanem azt, hogy „székely”, miközben tudjuk, hogy a román politika és a románság jó része kategorikusan elutasítja a Székelyföld létezését” – emelte ki laudációjában Cosmeanu érdemeit Balázs Bence, a Szabadság főszerkesztő-helyettese, úgy fogalmazva: a díjazott mindig a magyarok barátja volt, attól függetlenül, hogy éppen merről fújt a szél.

A több országból érkezett vendégek a rendezvény keretében Erdély nevezetességeivel is ismerkedhettek. A szervezők a Székelyudvarhely közelében lévő Mini Erdély Parkba kalauzolták el őket, onnan pedig Farkaslakára, Tamási Áron – ma emlékházként működő – szülőházába, végül pedig a csíkszépvízi, igen látványos Székely Határőr Emlékközpontba. (Hargita Népe, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?