Menyhárt: a Fico-kormány gyakorlatilag megbukott

Menyhárt József
Budapest |

A Fico-kormány gyakorlatilag megbukott, hiszen kiderült, hogy éveken át egy maffiaállamot építettek - mondta Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke szerda reggel az M1 aktuális csatornán.

Az MKP vezetőjét az újságíró-gyilkosságról kérdezték, amikor elmondta, az ügy arra hívja fel a figyelmet, a szólásszabadság is veszélyben van az országban.

Hozzátette, ezt érzékeli a szlovák közvélemény is, hiszen tízezrek mentek az utcára, s a héten újabb tüntetések lesznek.

"Tehát mondhatni, hogy a Fico-kormány eddig jól muzsikált, és jól adta el magát nyugat felé is (...), de a mostani helyzet azt mutatja, hogy ez a kormány leszerepelt és az előrehozott választásoknak az esélye fennáll" - fogalmazott az MKP elnöke.

Hozzátette, már nem elegendő a belügyminiszter távozását kérni, az egész kormánynak mennie kell, mert a mostani helyzet a 90-es éveket idézi, amikor az állam és a szervezett bűnözés összefonódott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?