Matovič videóval sokkolta Procházkát

ÖSSZEFOGLALÓPozsony. Igor Matovič szerint Radoslav Procházka feketén, számla nélkül akart hirdetni az ő lapjában. Ezt bizonyítandó felvételt készített kettejük beszélgetéséről, amelyet azután akart nyilvánosságra hozni, hogy a főügyészség erre engedélyt ad.

ÖSSZEFOGLALÓ

Pozsony. Igor Matovič szerint Radoslav Procházka feketén, számla nélkül akart hirdetni az ő lapjában. Ezt bizonyítandó felvételt készített kettejük beszélgetéséről, amelyet azután akart nyilvánosságra hozni, hogy a főügyészség erre engedélyt ad. A felvétel megvágott részletei tegnap felkerültek az internetre – Matovič állítja, ehhez semmi köze, ám minden valószínűség szerint az Egyszerű Emberek vezetője volt az „elkövető”.

Nem tudják ellenőrizni

A Matovič és Procházka közötti beszélgetés hossza állítólag egyórás, ennek néhány része került fel az egyik videomegosztóra. Mivel csak részletekről van szó, ezek ki lehetnek szakítva a szövegkörnyezetből, ám ebből a pár mondatból is nyilvánvalónak tűnik, hogy Procházka valóban számla nélkül akart hirdetést rendelni a Matovič tulajdonában lévő reklámújságban. Ezt a Sieť alapítója és elnöke tegnap tagadta. „Igen, az én hangom hallható a felvételen, és ezt büszkén vállalom” – mondta Procházka. Szerinte csak az árkedvezményekről és a fizetés módjáról beszéltek.

Ennek viszont ellentmond az a részlet is, melyben az összegek ellenőrzéséről diskuráltak. Procházka azt állítja, hogy senki sem tudja ellenőrizni, valójában mennyibe került a hirdetés. Egy helyen például azt mondja, hogy az elnökjelöltek által vezetet transzparens számlán ez nem látszana, mivel ott csak az összeget kell feltüntetni, azt nem, hogy mire költötték.

Procházka kampányát korábban is érték kritikák. A jelölt hivatalosan 259 ezer eurónyi kiadást vallott be, reklámszakemberek ezt kevesellték – szerintük a kampány legalább a duplájába került. A felvételen Procházka egyébként azt mondja, hogy kb. 500 ezerbe fog kerülni – tegnap azt nyilatkozta, hogy ez egy februári saccolás volt csupán, azért nem került ennyibe, mert közben elfogyott a pénze.

Politikai KO lehet

Politikai elemzők szerint Matovič felvétele alaposan betehet a Sieťnek és elnökének. „Procházka az elejétől vehemensen tagadta, hogy lehetséges lenne az, amit Matovič állít. Ebből a szempontból elég sokkoló, ami megjelent. Másrészt ez egy övön aluli ütés, ám ez a politika velejárója” – véli Miroslav Kusý politológus, hozzátéve: a Sieť az Egyszerű Emberek választóit halászta el az elmúlt hónapokban, ezért is érkezhetett Matovič irányából a csapás.

Jaromír Čižnár már június elején utasítást adott a hangfelvétel megvizsgálására, kommentálta tegnap a történteket a főügyészség. Közelebbi részleteket nem közöltek, mivel nem akarják veszélyeztetni a nyomozás eredményét. (MSz, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?