Márciustól új hivatalvezető

Vágsellye. A meghirdetett, pénteken lejárt határidőn belül négyen jelentkeztek arra a pályázatra, amelyet a városi hivatal elöljárói posztjának betöltésére írt ki Július Morávek polgármester.

Vágsellye. A meghirdetett, pénteken lejárt határidőn belül négyen jelentkeztek arra a pályázatra, amelyet a városi hivatal elöljárói posztjának betöltésére írt ki Július Morávek polgármester.

A versenypályázat bírálóbizottsága március elsejéig választ a jelentkezők közül, és tesz javaslatot a polgármesternek az új elöljáró kinevezésére. Addig is a posztról nemrég lemondot hivatalvezetőt, Tibor Barant bízták meg az elöljárói teendők ellátásával. Ő azért mondott le, mert elöljárói funkciója mellett a Városi Lakáskezelő Vállalat igazgatói funkcióját is betöltötte, ami az új jogszabály szerint sérti az összeférhetetlenség elvét. „A törvény kimondja, hogy a községi vagy a városi hivatalok elöljáróit a polgármester maga választhatja meg, de nálunk már évek óta olyan rendszer műküdik, hogy egyes vezető posztokat, beleértve az elöljárói tisztséget, pályázat útján lehet betölteni.” – tájékoztatta lapunkat Július Morávek.

A polgármesternek ahhoz is joga van, hogy a pályázatokat elbíráló bizottság ajánlása ellenére nem nevezi ki a jelöltet, csupán hat hónapra megbízza őt a hivatal vezetésével. Morávek szerint ez utóbbi megoldás is aktuálisnak tűnik, hiszen a helyhatósági választásokig nem egészen egy év van hátra, és ha új polgármester kerül a város élére, neki jogában áll majd új elöljárót választani. (gl)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?