Már igényelhető a digitalizációs támogatás

Pozsony |

<p>Augusztus 31-ig igényelhetnek a szociálisan hátrányos helyzetben levők 20 eurós támogatást a digitalizációs műsorszórásra való átállással kapcsolatos kiadásokra. A hozzájárulást a műsor vételét lehetővé tevő ún. set-top box, vagy tévékészülék megvásárlására lehet felhasználni.</p>

Bár a minisztérium azt állítja, ellenőrizni fogják a 20 euró felhasználását, a támogatást ennek ellenére még az is megkapja, akinek nincs tévéje, és nem is akar venni.

Az analóg műsorszórás kikapcsolása március elején kezdődött a dél-szlovákiai régiókban. Párkányban március 3-án állították át a tévéadót, amely a komáromi, a korponai, a lévai, az érsekújvári, a vágsellyei és az aranyosmaróti körzetben sugározza az adást. Ma kapcsolják át a losonci adót, amely a rimaszombati, a nagykürtösi, a lévai és a poltári régiókban biztosítja a műsort.

20 euró készpénz

Akinek kábeltévéje van, annak nem kell foglalkoznia az átállással, ugyanis már egy ideje digitális műsort néz. Az analóg műsor kikapcsolása azokat érinti, akik klasszikus szobaantennával, régi tévékészüléken nézik a műsort. Körülbelül 675 ezer ilyen háztartás van – megközelítőleg a fele panellakás, közös antennára kapcsolva.

A közlekedésügyi és távközlési minisztérium szerint hozzávetőleg 190 ezer szociálisan hátrányos helyzetben élő személy jogosult arra, hogy megkapja a 20 eurót. Erre a célra 4,2 millió eurót különítettek el. A támogatást egy speciális nyomtatványon kell igényelni a közlekedésügyi minisztériumtól, az űrlap a tárca honlapjáról vagy a www.digimedia.sk honlapról is letölthető, de a községházán is hozzá lehet jutni.

Egyszerű ügyintézés

Az igénylő kitölti a személyes adatait (név, születési szám, állandó lakhely), megjelöli a támogatás kifizetésének módját (bankszámlára való átutalás, postai utalvány), megadja a SIPO számot; meghatározza, mire akarja felhasználni a 20 eurós utalványt (set-top box, tévékészülék). A kérvényt a közlekedésügyi minisztérium címére kell küldeni, miután a munkahivatalban lepecsételik a kérvényt, hogy az igénylő valóban szociálisan hátrányos helyzetű személy. A tárca a kérvényt továbbítja a Szlovák Televízió és Rádió (RTVS) központjába, amely igazolja, hogy az illető fizeti az üzembentartási díjat, esetleg felmentették az illeték fizetése alól. A minisztérium ezután fizeti ki a támogatást, az ügyintézés három hónapig is eltarthat.

Az is kaphat pénzt, aki nem néz tévét

Mivel az országban az úgynevezett stekkertörvény szerint mindenki köteles fizetni az üzembentartási díjat, elvileg azok is megkaphatják a minisztérium által osztott támogatást, akik szociálisan hátrányos helyzetben élnek, de nincs tévéjük és nem is akarnak venni.

Ján Hudacký, a minisztérium államtitkára tegnapi sajtótájékoztatóján leszögezte: ellenőrizni fogják a támogatás felhasználását.

„Az igénylőnek legalább tíz évig meg kell őriznie a set-top boksz, vagy a tévékészülék vásárlásáról szóló nyugtát. A támogatás felhasználását ugyanis nemcsak a tárca, hanem később az Európai Unió illetékes szervei is ellenőrizhetik. Aki nem tudja igazolni, mire használta fel a pénzt, az kénytelen lesz visszafizetni a 20 eurót” – nyilatkozta érdeklődésünkre Hudacký.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?