Ma tárgyal az ellenzék és a kormány az amnesztiák eltörléséről

Ma a koalíciós pártok és az ellenzék folytatja a tárgyalá-sokat a mečiari amnesztiák eltörlésére benyújtott kor-mánypárti javaslatokról. Habár a parlament ma kezdő-dő ülésén szerepel a Ján Budaj (OĽaNO) nevéhez köthető ellenzéki javaslat is, ennek elfogadására kicsi az esély.Pozsony.

Ma a koalíciós pártok és az ellenzék folytatja a tárgyalá-sokat a mečiari amnesztiák eltörlésére benyújtott kor-mánypárti javaslatokról. Habár a parlament ma kezdő-dő ülésén szerepel a Ján Budaj (OĽaNO) nevéhez köthető ellenzéki javaslat is, ennek elfogadására kicsi az esély.

Pozsony. Tegnap az OĽaNO, az SaS és Boris Kollár pártja, a Sme rodina is tárgyalóasztalhoz ült a kormánypártokkal, és hajlandónak mutatkoztak a koalíciós javaslat megvitatására. Tegnap még csak az ellenzék alapfeltétele volt napirenden, vagyis az, hogy a javaslatokat ne gyorsított eljárásban tárgyalja a parlament. Így néhány nap helyett több hónapig tartana a vita, előbb az alkotmánytörvényt kellene elfogadni, amire legkorábban a májusi ülésen kerülhetne sor, ez után kerülhetne sor az amnesztiák eltörlésére.

Mi a különbség

Az ellenzék azt is kifogásolja, hogy a koalíciós javaslat szerint az amnesztia eltörlésével az Alkotmánybíróságnak kötelezően foglalkoznia kellene. Bugár Béla szerint az amnesztiák eltörlése mindenképpen az alkotmánybíróság elé kerül. „Míg azonban Budaj javaslata esetében az érintettek közül bárki az Alkotmánybíróság elé viheti a jogszabályt, és ekkor az Alkotmánybíróság felfüggeszti a döntésig a törvény hatályát, majd akár két-három évig tárgyalhatja, addig a mi javaslatunk szerint 2 hónapon belül köteles dönteni” – magyarázta a két javaslat közti legfontosabb különbséget lapunknak a Híd elnöke.

Kiska még tárgyalna

Tegnap Andrej Kiska államfő is az amnesztiák eltörlését szorgalmazta, miután fogadta azokat a jogászokat, akik januárban közös nyilatkozatban érveltek a mečiari amnesztiák eltörlése mellett. Az államfő levélben kéri majd a hagyományos politikai pártokat, hogy éljenek ezzel a lehetőséggel. Ő is úgy véli, elegendő időt kell adni arra, hogy az ellenzék és a koalíció tárgyaljon a kérdésről. Hiszen jelenleg mindkét fél az eltörlés mellett van. „Nem tartom helyesnek, hogy ezt az alkotmánytörvényt, ezt az alkotmánymódosítást néhány nap alatt hagyják jóvá. Ha 20 éve várunk a mečiari amnesztiák eltörlésére, akkor ne módosítsuk az alkotmányt pár nap alatt” – jelentette ki Kiska a koalíciós javaslat margójára.

Akkor inkább ne

Ugyanakkor a kormánykoalíció javaslatát több alkotmányjogász is ellenzi. Juraj Babjak, az Alkotmánybíróság (AB) volt elnöke nem lát okot arra, hogy a parlament döntését az AB felülbírálja. Jozef Vozár ennél is tovább ment, úgy fogalmazott, ha csak a koalíciós javaslat lehet az egyetlen járható út, akkor inkább elnapolná az amnesztiák eltörlését, s azt a következő politikusgenerációra hagyná. Amellett, hogy a három ellenzéki párt tegnap hajlandó volt tárgyalni a koalíciós javaslatról, továbbra is Budaj javaslatát tartják elfogadhatóbbnak. Maga Budaj is elismerte azonban, hogy a javaslatáról nem tárgyaltak. Mivel mindkét javaslat alkotmányos többséget igényel, kicsi az esélye, hogy az ellenzék javaslatát elfogadja a parlament.

Beblavý 7 voksa

Feltételek mellett, de támogathatónak tartja a mečiari amnesztiák eltörlését szorgalmazó kormánypárti javaslatot a parlament Miroslav Beblavý körül csoportosuló hét független képviselője. Két feltételt szabtak, az egyik pusztán technikai jellegű. Pontosítani szeretnék a javaslat azon passzusát, mely az Alkotmánybíróságot kötelezné, hogy az alkotmánytörvényt 60 napon belül felülbírálja. A második feltétel viszont az, hogy az alkotmánytörvény alkotmányosságának elbírálásából zárják ki azokat az alkotmánybírókat, akik a múltban valamilyen formában kötődtek Vladimír Mečiar pártjához, a HZDS-hez. „Törvénybe akarjuk foglalni, hogy az elfogult bírók ne vegyenek részt a döntésben. Ha a kormánykoalíció valóban el akarja törölni az amnesztiákat, akkor nem okozhat problémát nekik megoldást találni az elfogult bírók kizárására” – érvelt Miroslav Beblavý, de saját javaslatot nem mutatott be. A hatályos törvények értelmében az elfogultságról az AB plénuma dönt, ha viszont a tagok többsége érintett, akkor ettől függetlenül részt vesznek a döntésben.

Parlamenti matematika

Ha még a Boris Kollár pártjából kivált képviselők, illetve Simon Zsolt volt hidas képviselő is támogatná a koalíciós javaslatot, akkor szűken ugyan, de meglehetne az alkotmányos többség a három ellenzéki párt, valamint Kotleba képviselőinek támogatása nélkül is. Tegnap ugyanis már Marian Kotleba is támogathatónak nevezte a kormány javaslatát. (lpj, ie, SITA, aktuality.sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?