Legyen jelen mindennapjainkban

A 2. világháború után itt talált otthonra az 1951-ben megalakult Népművészeti Intézet, ahol a népzenei és népművészeti gyűjtések mellett megalapozták a magyar néptánckutatást. A Hagyományok Háza, vállalva a hányatott sorsú (átszervezés, összevonás, felszámolás) egykori intézet eszmeiségét, 2001 januárjában nyitotta meg kapuit a népművészet iránt érdeklődők előtt. Erről beszélgettünk Kelemen Lászlóval, a Hagyományok Háza főigazgatójával.

Akkoriban érett meg a helyzet arra, hogy megvalósuljon egy olyan állami költségvetésű, szolgáltató intézmény megalapításának ideája, ahol sűrűsödik a népművészettel való foglalkozás. A népművészettel való foglalkozás komoly múltra tekint vissza Magyarországon. Hosszú a nagy elődök névsora: Vikár Béla, Bartók Béla, Kodály Zoltán, Lajtha László, Kós Károly, Ortutay Gyula mind értéket láttak a népművészetben, amely kulturális identitásunk egyik záloga. De ahhoz, hogy egy népművészeti mozgalom tovább tudja adni értékeit, intézményesülnie kell. Minden mozgalomból annyi marad fent, amennyi intézményesülni tud. Ilyen intézményesülési forma a Hagyományok Háza. Tevékenységünk elsőrendű célja, hogy a népművészet értékeit a mába és a holnapba emelje. Eredeti formában vagy módosultan, a lényeg, hogy a népművészet jelen legyen mindennapjainkban. A varázsszó, tevékenységünk alapja a szolgáltatás. Megpróbáljuk kiszolgálni azokat, akiket érdekel a népművészet.

Hogyan és miben tudnak segíteni?

Az alapításkor három irányban indultunk el, három nagy tárat hoztunk létre. Az egyik a művészettel foglalkozik, ez a Magyar Állami Népi Együttes. A másik a közgyűjteményi tár, amely egy, a nemzeti kulturális örökségünket dokumentáló központi archívum. Tevékenysége a könyvtári szolgáltatásoktól a multimédiás szolgáltatásokig terjed, és hagyatékőrzéssel is foglalkozik. Itt őrizzük az európai hírű néptánckutató, Martin György és Lajtha László zeneszerző hagyatékát. A harmadik a közművelődési tár, a hagyományőrző műhely. Fontos hangsúlyozni a „műhely” szót, amelynek jelentése élő átadást feltételez. Itt valóban a hagyomány élő átadásáról van szó kézműves-, ének-, néptánc, népzene-, és mesemondó tanfolyamokon. Kínálatunk ősztől egy népi gasztronómiai tanfolyammal bővül.

A Hagyományok Háza nemzeti intézmény, ami a külföldön élő magyarok bevonását is feltételezi. Hogyan segítik a felvidéki népművészeti csoportokat?

Együttműködünk a felvidéki magyar és szlovák intézményekkel. Jó kapcsolatunk van az Ifjú Szivek néptáncegyüttessel, a Szlovák Állami Népi Együttessel, a Szlovák Művelődési Intézettel. Tanfolyamaink és pályázataink mindenki számára nyitva állnak. Lehetőségeink sajnos korlátozottak, nem győzünk annyi tanfolyamot tartani, amennyi az érdeklődő. Ezért örülünk, ha egy-egy akkreditált tanfolyamot átvesznek, és akár a Felvidéken, Erdélyben vagy a Délvidéken indul tanfolyam a mi segítségünkkel. Ezeknek anyagi vonzatai is vannak, még jobban működne a közös munka, ha több pénz lenne rá. De pénzt nem osztunk, nem ez a dolgunk, és abból nekünk is kevés van. Pályázatokat saját erőforrásainkra írunk ki. Például pályázat útján 50 stúdióórát biztosítunk kezdő népzenekaroknak, ami jelentős segítség.

Milyen távlati célokat tűztek ki?

Az lenne jó, ha Kárpát-medencei intézményként tudnánk magunkat meghatározni. Ha a Hagyományok Háza olyan befogadó hellyé válna, ahol nemcsak tanácsot és szakértelmet nyújtunk, hanem be is tudjuk fogadni és megmutatni a produkciókat, a határon túli eredményeket is. Ez korlátozottan ma is megvalósul, hiszen az Ifjú Szivek vagy az erdélyi hivatásos táncegyüttesek rendszeresen bemutatják nálunk a műsoraikat. Az archiválás területén el szeretnénk érni, hogy a Kárpát-medencében a mi segédletünkkel több szolgáltató központ működjön, amelyeket interneten össze lehetne kötni. ĺgy sokkal hatékonyabban működhetnénk. De jelenleg nincs erre forrásunk. Azt elértük, hogy a honlapunkról az érdeklődők egy korszerű Kárpát-medencei adatbázisból tölthetnek le képet, zenét és mozgóképet. Az a cél, hogyha erre az adatbázisra valaki rákattint, meg tudja nézni, hogy saját falujából van-e gyűjtés, s a gyűjtést is letöltheti. Vagy ha egy brazíliai magyar tánccsoport szeretne gömöri táncokat táncolni, akkor meg tudja nézni és tanulni az eredeti anyagot. Ebbe az adatbázisba folyamatosan töltjük fel az anyagokat, a birtokunkban levő gyűjtések rövidesen fent lesznek az interneten.

Agócs Gergely népzenész és néprajzkutató alapításától kezdve a Hagyományok Háza munkatársa.

Néprajzkutatóként dolgozom itt, de saját feladatomat nem a klasszikus értelemben vett néprajzkutatásban látom. Az a cél, hogy a Hagyományok Házában kialakítsuk az alkalmazott etnográfia tudományos igényekkel is lefektetett modelljét. Az alkalmazott etnográfia kialakulásának egyik szép példája a magyar táncházmozgalom, melynek szellemisége nem szűken a táncból indul ki, hanem azon értékrend őszinte vállalásából, melynek a népművészet és ennek részeként a néptánc csak az egyik kifejező eszköze. E szellemiség mögött a fogyasztói társadalmi modell koreszméjétől gyökeresen eltérő világlátás, másfajta értékrendek és magatartásformák húzódnak meg. A Hagyományok Háza a világon talán egyedüli olyan intézmény, amely ezt a sajátosságot, a magyar hagyományoktatási modellt ilyen szinteken is képviseli. Megpróbálunk olyan intézményt építgetni, amely megfelelő társadalmi hatékonysággal hívja fel a figyelmet ezeknek az értékeknek a fontosságára. Képzeljünk el egy 100 évvel ezelőtti faluban vagy akár városban egy embert, akinek a kultúrája a hely által meghatározott. A hely által, ahol megszületett és felnőtt. A saját régiójára, társadalmi pozíciójára jellemző öltözékben járt, a saját közvetlen környezetében megtermelt élelmiszert fogyasztotta, a saját nótáit énekelte és ezernyi egyéb kulturális szállal kötődött szülőföldjéhez. Mindezek a kötődések egy erős lokális, közösségi identitástudattal gazdagították a személyiségét. Az ilyen emberben természetes módon épült ki a felelősségérzet a természeti vagy szociokulturális környezete iránt. A globális trendek azt hazudják, hogy az egész világ a tiéd. Az sugallják, nincs felelősségünk az utcával szemben, nincs felelősségünk a lakásunkon kívül, a közzel szemben. Ezeket a káros hatásokat próbáljuk a regionális értékek hangsúlyozásával fékezni. Ezért jött létre a Hagyományok Háza, és ha hivatástudatunk céljának valamit megjelölhetek, akkor pont az, hogy ezeken a feladatokon munkálkodjunk.

Felvidéki magyarként ön kapocs a felvidéki és anyaországi népművészet között, részt vállal szülőföldje hagyományainak kutatásában, megőrzésében.

1986 óta foglalkozom néprajzi gyűjtésekkel. Szakmai tevékenységem meghatározó részét a szlovákiai magyarság hagyományos kultúrájának kutatása teszi ki. Noha 16 éve Magyarországon élek, rendszeresen járok a Felvidékre gyűjteni, a doktori disszertációm is a szlovákiai magyarok hagyományos hangszeres zenei kultúrájáról szól. Megalakulása óta aktívan részt vállalok a Szlovákiai Magyar Folklórszövetség munkájában, felvidéki táncháztalálkozókat, népművészeti táborokat, tanfolyamokat szerveztem, és tevékenyen munkálkodtam a szlovákiai szlovák táncházmozgalom kialakításában. E tevékenységünk egyik pozitív hozadéka az, hogy ma a fiatal szlovák értelmiség egy progresszív rétege a táncházon keresztül a magyarokra pozitív módon tekint. Elértük azt, amit immár lassan 90 év diplomáciai erőfeszítései nem tudtak elérni: egy szakmai érdeklődésen keresztül közelítettük a két népet egymáshoz. Ami hatalmas eredmény! A szlovák néptáncosok Erdélybe és Magyarországra járnak néptánctáborokba, táncháztalálkozókra. A mai szlovák táncházakban nem ritka, hogy a zenekarok gömöri magyar muzsikát vagy akár kalotaszegi legényest játszanak. Ha van valami, amire büszke vagyok a szakmai eredményeim közül, akkor ez biztos az!

Milyen segítségre számíthatnak a felvidékiek a Hagyományok Házától?

A Hagyományok Háza gondozásában jelent meg tavaly a Felső-Bodrogköz című lemez, amely Bodrogköz szlovákiai részének hagyományos hangszeres zenéjét mutatja be, ottani gyűjtések alapján. Idén ugyanebben a sorozatban tervezzük a Zoborvidék-CD megjelentetését. Itt adtuk ki a Kürti bandák című módszertani segédanyagot is, amely a Vág–Garam közének hangszeres zenei kultúráját mutatja be. Ezt a fajta figyelmet a jövőben is várhatja a felvidéki magyarság. Felvidéki magyar civil szervezetek vették fel velünk a kapcsolatot, támogattuk, hol szakmailag, hol anyagilag is különféle rendezvényeiket. A szakmai együttműködés tehát jó úton halad. Pedig valójában a szlovák kormányzat felelőssége lenne, hogy ugyanolyan szakmódszertani hozzáállással kezelje például a Mátyusföld problémáját, mint ahogyan kezeli a liptói vagy a kysucai hagyományos kultúra kérdését. Csak egy példa: minden jelentősebb szlovák néprajzi tájegységnek, de a ruszinoknak is megvan a szabadtéri néprajzi múzeuma, a félmilliós felvidéki magyarsággal kapcsolatban ennek létesítése fel sem merül. Sajnos, amikor az ország szent integritásáról van szó, akkor Fülek, Párkány vagy Dunaszerdahely rettentően fontos. Amikor viszont arról van szó, hogy a kisebbségi iskolarendszert modernizálják, vagy a szlovákiai magyarság közművelődésével foglalkozzanak, akkor az már sokkal kevésbé fontos, mint a nemzeti hűség szempontjából kiemelkedő területek fejlesztése. Fel kellene hívni a szlovák szervek figyelmét, hogy a szlovák állam feladata lenne fenntartani olyan intézményeket, amelyek a szlovákiai magyarok kultúrájával, művelődésével foglalkoznának. Természetesen, mi ezt nagyon szívesen tesszük, szó sincs arról, hogy teher lenne, de nagyon üdvözölnénk, ha szlovák intézményekkel karöltve tudnánk ezt a tevékenységünket kifejteni.