Lakossági vélekedések a 13. nyugdíj kifizetésének feltételeiről

f

Az utóbbi hetekben ismét fellángolt a 13. nyugdíj jövőjéről szóló vita. A javaslatok között szerepel a juttatás teljes megszüntetése, valamint a célzottabb folyósítás is. Bár a kormánykoalíció továbbra is érinthetetlennek tartja a költséges, ám népszerű támogatást, maguk a polgárok azonban már elismerik, eljött a módosítás ideje.

A 13. nyugdíj egyike a Fico-kormányok leginkább vitatott intézkedéseinek, a közgazdászok által megfogalmazott kritikák pedig mostanra a lakosok szintjére is leszivárognak. Az emberek közel 45 százaléka meg van róla győződve, hogy a juttatást célzottá kellene tenni, és kizárólag azoknak az időseknek folyósítani, akik valóban rászorulnak, derül ki a ResSOLUTION Group társaság által készített felmérésből, amely az oPeniazoch portál megbízásából készült.

Akadnak támogatók

Bár a megkérdezettek többsége a költséges támogatás megvágását szorgalmazná, a válaszadók 30 százaléka amellett tette le a voksát, hogy a 13. nyugdíjak összegét a jövőben se befolyásolja a kedvezményezett jövedelme. A juttatás teljes eltörlését az adatgyűjtés tanulságai szerint a polgárok közel 13 százaléka támogatná, 12 százalékuk pedig nem kívánt véleményt nyilvánítani a kérdésben. 

A szakértők szerint az eredmények azt tükrözik, hogy a közvélemény nem utasítja el teljesen egyértelműen a főként időseknek járó támogatás ezen formáját, a rendszer átalakítására azonban egyértelműen létezik lakossági megrendelés. Az egyének többsége pedig úgy érzi, az államnak az alacsonyabb jövedelműekre, valamint a valódi rászorulókra kellene koncentrálnia a pénzek szétosztásakor.

Óriási szakadékok

Az egyes társadalmi csoportok által megfogalmazott vélemények között azonban jelentős eltérés tapasztalható. A jelenlegi rendszer fenntartását elsősorban az alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkezők, valamint a kelet-szlovákiai lakosok támogatják. 

Az eddigi mechanizmus átalakításának gondolata leginkább Közép-Szlovákiában népszerű, ami pedig kifejezetten meglepően hathat, hogy a nyugdíjas éveik felé haladó, 55 évnél idősebb polgárok ugyancsak a célzottabb támogatások felé hajlanának. (td)


 

Nem megfelelő hozzászólás jelentése

Nem megfelelő a hozzászólás?

A szabályokat sértő hozzászólás jelentéséhez jelentkezzen be, vagy töltse ki az űrlapot.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?