Központokba kerülnek a hivatalok

Pozsony. A közigazgatási reform további lépéseinek megvalósításával nem változik alapvetően az államigazgatási szervek elérhetősége, állítja Viktor Nižňanský, az államigazgatás decentralizálásáért felelős kormánybiztos.

Pozsony. A közigazgatási reform további lépéseinek megvalósításával nem változik alapvetően az államigazgatási szervek elérhetősége, állítja Viktor Nižňanský, az államigazgatás decentralizálásáért felelős kormánybiztos. Az öszszes ügyek 92 százalékának intézéséhez a lakosság 97 százalékának kevesebb mint 20 kilométert kell majd utaznia, 78 százaléka pedig 10 kilométeren belül megtalálja az illetékes hivatalt. Alaptalan az az aggodalom is, hogy túlságosan szétaprózódik az államigazgatás, és az egyes hivatalokat más és más épületekben kell majd keresniük az ügyfeleknek. „A lehetőségekhez mérten igyekszünk egy fedél alá összpontosítani az ügyfélfogadást, úgynevezett államigazgatási központokat szeretnénk kialakítani” – tájékoztatott Nižňanský. A körzeti hivatalok székhelyeinek kiválasztása nagyrészt a lakosság száma alapján történt, így Szlovákia lakóinak 54 százaléka helyben intézheti ügyeit. A hozzáférhetőség tehát szinte változatlan marad, 2005-re azonban a jelenlegi 12 255-ről 9820-ra csökken a hivatalnokok száma. Nižňanský emlékeztetett: az 1996-os, mečiari közigazgatási reformot a lakosság 63 százaléka ellenezte, és mindössze 12,2 százaléka tartotta szükségesnek. (lpj)

Az államigazgatási hivatalok száma jelenleg

Hivatalok kihelyezett

száma irodák száma

Kerületi hivatal 8* 120**

Járási hivatal 79* 990**

Kerületi munkaügyi hivatal 8* 8

Járási munkaügyi hivatal 79* 79

Összesen 174 1197

Az államigazgatási hivatalok száma 2004. január1-jétől

Hivatalok kihelyezett

száma irodák száma

Kerületi hivatal 56* 104**

Körzeti hivatal 45* 353**

Kerületi munkaügyi hivatal 0 0

Járási munkaügyi hivatal 0 0

Összesen 91 457

*teljes jogalanyiságú hivatal

**korlátozott jogalanyiságú hivatal

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?