Štefan Harabin politikai kötődései kizárják, hogy a Bírói Tanács tagjának jelöljék – jelentette ki kedden Marcela Kosová, a Bírói Tanács új elnöke.
Kosová: Harabin politikai kötődései kizárják, hogy a Bírói Tanács tagja legyen
Kosová leszögezte, az európai országok gyakorlata és az Európai Bizottság Bírói Tanácsának gyakorlata szerint is a tanács tagjai jóval a megválasztásuk előtt nem fejthetnek ki politikai tevékenységet és nem lehetnek politikai kötődéseik. „Mivel Štefan Harabinnak politikai kötődései vannak, bár formálisan polgári jelöltként indult például az államfőválasztáson, azonban egyes pártok nyilvánvaló politikai támogatását élvezte, és szerintem ez kizárja, hogy a Bírói Tanács tagja tegyen, de a döntés a parlament hatáskörébe tartozik” – tette hozzá.
Rudolf Huliak, az SNS képviselője áprilisban jelentette be, hogy Harabint akarják jelölni a tanácsba, és ebben egyetértés van az SNS-frakció tagjai és Andrej Danko pártelnök között. Tibor Gašpar, a Smer-SD képviselője ezután kijelentette, hogy Harabin jelölésével gondok lesznek a kormánykoalícióban.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.