Leváltotta az államfő a Bírói Tanács két tagját

pellegrini kp

Peter Pellegrini államfő leváltotta a Bírói Tanács két tagját, Lucia Berdisovát és Tomáš Gábrišt, akiket Zuzana Čaputová volt államfő nevezett ki. Három új tag kinevezését keddre ígérte, egyikük egy olyan tanácstag helyére kerül, aki lemondott, illetve letelt a megbízatása. Neveket egyelőre nem közölt. A változásokról hétfői sajtótájékoztatóján számolt be, miután találkozott Marcela Kosovával, Bírói Tanács elnökével.

Pellegrini hozzátette, mindhárom új tag ügyvédként is dolgozott. „Előre biztosíthatom önöket, hogy a Bírói Tanács mindhárom jövendőbeli tagja ügyvédi környezetből érkezik, gyakorlati tapasztalataik vannak, napi szinten érintkeztek ügyfeleikkel, akiket a bíróságokon képviseltek, és az ügyvédi önkormányzat tagjai (...)” – jelentette ki az államfő.

Az államfő felhívta a figyelmet a független bírói hatalom jelentőségére a demokrácia szempontjából, és a szlovákiai bíróságok tekintélyének helyreállítására. „Fontos, hogy az összes önkormányzati szerv működjön az igazságszolgáltatásban, és a Bírói Tanács is teljes körűen működjön, élén az elnök asszonnyal” – jegyezte meg.

Kosová reméli, a tanács új tagjai minél hamarabb elfoglalhatják posztjaikat, és örül, hogy az államfő ígéretet tett, haladéktalanul kinevezi a rendszerbe bekerülő új bírókat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?