Könnyítés külföldieknek?

Pozsony. A letelepedési szabályok enyhítését javasolja az Európai Unió alkotmányozó konventjének mintájára létrejött nemzeti konvent belügyi munkabizottsága. Bernard Priecel, a migrációs hivatal vezetője szerint ez hozzájárulhat a menekültek számának csökkenéséhez.

Pozsony. A letelepedési szabályok enyhítését javasolja az Európai Unió alkotmányozó konventjének mintájára létrejött nemzeti konvent belügyi munkabizottsága. Bernard Priecel, a migrációs hivatal vezetője szerint ez hozzájárulhat a menekültek számának csökkenéséhez. Szlovákiának köny-nyítenie kellene a letelepedést és a munkavállalást a nem uniós tagállamokból – elsősorban az Ukrajnából – érkezők számára. Ezt az elvet tartalmazza a migrációs politika új koncepciója is, melyet nemsokára megvitat a kormány. Németország, Hollandia, de a szomszédos Lengyelország és Magyarország is liberalizálta a letelepedésre vonatkozó szabályokat, és az eddigi eredmények azt mutatják, hogy a menekültek száma jelentősen csökkent. Priecel szerint az állam szempontjából legdrágább a menekültstátusban lévők eltartása. Az Ukrajnával szembeni vízumpolitika enyhítését szorgalmazza Alexander Duleba, a szlovák külpolitikai társaság munkatársa is. „Pápábbak vagyunk a pápánál – állítja az elemző. – Míg a schengeni vízum az ukrán állampolgároknak 24 euróba kerül, addig a szlovák vízumért 30 eurót kell fizetniük. Ez az ottani havi kereset fele.” Túlságosan szigorúnak tartja a munkavállalási szabályokat is: Szlovákiában az államközi szer-ződés 2300 ukrán munkavállalását teszi lehetővé, viszont például Portugáliában több százezren dolgoznak. (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?