Pozsony. Egy napon tartózkodott tegnap a szlovák fővárosban Jorge Sampaio portugál államfő és Igor Ivanov orosz külügyminiszter.
A portugál köztársasági elnök tegnapelőtt érkezett Pozsonyba, de a hivatalos programja csak tegnap kezdődött.
Komoly diplomáciai forgalom Pozsonyban
A portugál köztársasági elnök tegnapelőtt érkezett Pozsonyba, de a hivatalos programja csak tegnap kezdődött. Rudolf Schuster kíséretében a szokásoknak megfelelően egy gesztenyefát ültetett el a Grassalkovich palota kertjében, majd a két államfő rövid hivatalos tárgyalást folytatott. Bár Portugáliának nagyon sokat segítettek az EU kohéziós és strukturális alapjai, az államfő nem tartja magát szakembernek ebben a témában, ezért nem kívánt tanácsokat adni Szlovákiának, hogyan is használja ki ezeket a lehetőségeket. „A kormánynak arra kellene leginkább vigyáznia, hogy ne csak a költségvetés kozmetikázására használják az EU-s pénzeket, hanem arra is, hogy valós eredményei is legyenek. A két állam gazdasági kapcsolatával egyik államfő sem elégedett, részben ezért a két fél gazdasági szakembereinek és vállalkozóinak bevonásával szakmai konferenciát rendeztek tegnap délután a Prímás palotában. Délután Andrej Ďurkovský főpolgármester kíséretében járta végig az óvárost a portugál elnök, este pedig a várban Rudolf Schuster adott tiszteletére díszvacsorát. Jorge Sampaio holnapig marad Szlovákiában.
Igor Ivanov szlovák kollégája, Eduard Kukan meghívására érkezett kétnapos hivatalos látogatásra Pozsonyba. Az orosz külügyminisztert fogadta Mikuláš Dzurinda kormányfő, Pavol Hrušovský, a parlament elnöke és Rudolf Schuster államfő is. Bár a szlovák külügy szerint a kétoldalú kapcsolatok teljesen problémamentesek, s Ivanov is gratulált a közelgő EU-csatlakozáshoz, az orosz külügyminiszter mégis attól tart, hogy az EU-tagság némileg rontani fogja a kétoldalú kapcsolatokat. „Az EU-csatlakozás után a szlovák– orosz kétoldalú szerződést némileg meg kell változtatni”– jelentett be Eduard Kukan. A két ország gazdasági kapcsolata dinamikusan fejlődik, de a külkereskedelmi mérleg a kőolaj és a földgáz exportjának köszönhetően továbbra is erősen Oroszország felé billen.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.