Komárom: a gazdasági mutatók alapján döntöttek

Komárom. Mivel a város idén 16,9 millió koronával kevesebb pénzt kapott az iskolaügy finanszírozására, mint tavaly, az MKP-frakció javaslatára a képviselők legutóbbi ülésükön radikális lépésre szánták el magukat.

Komárom. Mivel a város idén 16,9 millió koronával kevesebb pénzt kapott az iskolaügy finanszírozására, mint tavaly, az MKP-frakció javaslatára a képviselők legutóbbi ülésükön radikális lépésre szánták el magukat. Nagy többséggel elfogadták két iskola és két óvoda bezárását, több óvoda összevonását, valamint az étkezdék hálózatának karcsúsítását úgy, hogy egyes helyeken csupán ételkiosztás lesz, főzni pedig néhány nagyobb konyhában fognak. A testület által jóváhagyott határozat ugyanakkor leszögezi, hogy döntésüket készek módosítani abban az esetben, ha az oktatási és a pénzügyminisztérium között folytatott egyeztető tárgyalás eredményeként az állami költségvetésből pénzhez jutnak a hiány fedezésére. „Az alacsony normatíva miatt volt kénytelen a testület ilyen népszerűtlen intézkedést hozni – nyilatkozta a testületi ülést követően Bastrnák Tibor polgármester. – A január elsejétől érvényes fejpénz alapján ugyanis a tavalyinál 16,9 millió koronával kevesebbet, csupán 121,7 milliót kaptunk oktatási intézményeink finanszírozására. Ha figyelembe vesszük az inflációt és az áfaemelést is, akkor 144 millió koronára lenne szükségünk. A hiányt a város nem tudja fedezni, és ha nem lépünk időben, akkor októberre elfogy a pénzünk, és valamennyi iskolánkat, óvodánkat be kellene zárnunk. A márciusi fizetéseket is csak úgy tudtuk biztosítani, hogy a kerületi tanügyi hivatal a második negyedévre előirányzott tételből megelőlegezte a szükséges összeget.” A polgármester számol azzal, hogy az MKP-többséggel bíró testület döntését sokan nacionalista megnyilvánulásként próbálják majd magyarázni, hiszen mindkét szóban forgó iskola szlovák tanítási nyelvű. „Szeretném hangsúlyozni, hogy erről szó sincs. Csupán a gazdasági mutatókat és az iskolák telítettségét vettük alapul. A város fennhatósága alá tartozó 4 szlovák alapiskolában 1593 diák tanul, a 3 magyarban pedig 1752. A szlovák iskolák kihasználtsága 59, 61, 61 és 69, a magyar nyelvűeké 65, 69 és 71 százalékos. A testület tehát a két legkevésbé telített és legkevésbé gazdaságosan működő iskola megszüntetését javasolta. Nagy valószínűség szerint hosszú távon egy magyar alapiskolára is ez a sors vár.” Április végén rendkívüli testületi ülés lesz, amelyen a képviselők a bevezetőben már említett egyezető tárgyalás eredménye alapján módosítják, vagy megerősítik eredeti határozatukat. A Matica slovenská és a Szlovák Nemzeti Párt rögvest élesen tiltakozott az iskolabezárás ellen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?