Kolár Pétert, a Thália Színház igazgatóját

Információink szerint Ön lapunkból értesült arról, hogy bekerült a Jókai Színház igazgatói posztjára kiírt pályázat bíráló bizottságába.
Az Új Szó március 11-i számából értesültem arról, hogy Kiss Péntek József a Jókai Színház igazgatója saját elhatározásából rövidesen távozik tisztségéből.

Információink szerint Ön lapunkból értesült arról, hogy bekerült a Jókai Színház igazgatói posztjára kiírt pályázat bíráló bizottságába.

Az Új Szó március 11-i számából értesültem arról, hogy Kiss Péntek József a Jókai Színház igazgatója saját elhatározásából rövidesen távozik tisztségéből. Ekkor jutott tudomásomra az is, hogy a fenntartó szerv versenypályázatot hirdet, amelynek bíráló bizottságában velem is számítanak. Mivel ilyen tárgyú hivatalos felkérést mindmáig senki sem juttatott el hozzám, azt sem elutasítani sem elfogadni nem állt módomban.

Elvállalja a feladatot?

Saját etikai kódexem azt sugallja, hogy nem lenne ildomos a kassai Thália Színház vezetőjétől, ha a társintézmény igazgatójának személyéről szavazatával véleményt mondana. Amennyiben ezt megtenné, utólag legitimizálná azt a húsz éves időszakot (1969-1989), amikor a kassai Thália Színpad mindenkori vezetőjéről Komáromban döntöttek.

Mi a véleménye a bíráló bizottság összetételéről?

Úgy vélem, hogy a Jókai Színház vezetőjének kiválasztását egy olyan sokoldalú, a helyi viszonyokat értő zsürinek kell megtennie, amelyik gazdasági, társadalmi, közéleti, de elsősorban szakmai szempontok alapján tud dönteni. A jövendő kollégának – amennyiben igényli – minden támogatást, tapasztalat-átadást megígérhetek. Üdvözölném, ha olyan, minél szélesebb körben támogatott személy kerülne az igazgatói székbe, aki a helyi feszültségek csillapításán, a színházművészet előmozdításán túl a két színház gyümölcsöző együttműködése érdekében is mindent elkövetne. (juk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?