Kezesség ingósággal

Pozsony. Ingó vagyonnal is kezeskedhetünk majd a felvett kölcsönért a polgári perrendtartás módosító tervezete szerint. A javaslatot már tegnap megvitatták a miniszterek, ám szavazni csak a jövő héten fognak.

Pozsony. Ingó vagyonnal is kezeskedhetünk majd a felvett kölcsönért a polgári perrendtartás módosító tervezete szerint. A javaslatot már tegnap megvitatták a miniszterek, ám szavazni csak a jövő héten fognak. „A törvény-előkészítő tanács két képviselői indítványt is jóváhagyott, és hogy ne kerüljön a parlament elé három különböző javaslat, a képviselői elképzeléseket a jövő hétig bedolgozzuk a minisztériumi tervezetbe” – magyarázta a halasztást Ján Čarnogurský igazságügyi miniszter. Ha a parlament is jóváhagyja, a hitelező a jövőben ingó vagyont – például gépeket, autót – is elfogadhat zálogul úgy, hogy a kölcsönt felvevő személy a vagyonát továbbra is használhatja, és csak akkor koboznák el, ha nem törleszt. Ivan Mikloš gazdasági miniszterelnök-helyettes szerint ez pozitívan befolyásolja majd a kis- és középvállalkozásokat; szerinte jelenleg a legtöbb vállalkozó azért nem vehet fel kölcsönt, mert nincs zálogba helyezhető ingatlana. „Nemcsak ingatlannal, hanem jogokkal is lehet majd kezeskedni. Például a szerzői jogot is fel lehet majd ajánlani, az már a bankra tartozik, elfogadja-e” – tette hozzá Čarnogurský. (sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?