Kezdődik a költségvetési vita a parlamentben

Pozsony. Megkezdődik a jövő évi költségvetésről szóló vita – a ma nyíló parlamenti ülésszaknak ez lesz a legfontosabb része.

Pozsony. Megkezdődik a jövő évi költségvetésről szóló vita – a ma nyíló parlamenti ülésszaknak ez lesz a legfontosabb része. A kormánypárti vezetők tegnap este is egyeztettek a tervezetről, mert egyrészt a magas-tátrai katasztrófa miatt szükség van módosításokra, másrészt még nem találták meg a teljes összeget – egymilliárd koronát – a környezetvédelmi alap zavartalan működtetéséhez. „A tárca keretében 270 milliót egyébként is az alap feladatai közé tartozó célokra fordítottunk volna, a hiányzó összeget pedig az ISPA-programon belül a társfinanszírozásra elkülönített pénzből megtakarított eszközökből meríthetnénk” – mondta Miklós László környezetvédelmi miniszter. Ivan Mikloš pénzügyminiszter szerint az idén megspórolt pénzekből legfeljebb csak 500 milliót lehet átvinni a jövő évi, az alap miatt keletkező állítólagos hiány fedezésére. Ezenkívül hiányzik még 230 millió, amelyet Miklós szintén a környezetvédelmi tárca forrásaiból szeretne elkülöníteni, éspedig ugyancsak az idén el nem költött pénzekből. Simon Zsolt földművelésügyi miniszter közvetlenül az orkán pusztítása után hangsúlyozta: a természeti katasztrófa nem veszélyezteti az alap finanszírozását. Bár a szélvész okozta károk felszámolására és a Magas-Tátra megújítására sokan adakoznak, több számlaszámot nyitottak, a 2005-ös költségvetésből is el kell különíteni bizonyos összeget. Pavol Hrušovský házelnök szerint bizonyos tételeket át kell majd csoportosítani, s néhány törvény módosításra szorul. A mezőgazdasági miniszter elemzi, mely jogszabályok nehezítik a károk felszámolását, kidolgozza módosításukat, s ha kell, a parlament sürgősségi eljárás keretében foglalkozik velük. A házelnök szerint a törvényhozás rugalmasan fog reagálni. Ezzel szemben az ellenzék nem híve a gyorsított eljárásnak. A ma kezdődő plenáris ülés programpontjai között is szerepel több javaslat – például a nemrég elfogadott egészségügyi reformtörvények módosításai –, melyekkel sürgősségi eljárás keretében kellene foglalkozni, amit sem a Smer, sem a HZDS nem támogat, szerintük a gyorsaság a minőség rovására mehet.

Mivel a koalíció nem rendelkezik többséggel, a függetlenek szavazataira is szükség van a büdzsé elfogadásához. A jelenleg semmilyen párthoz nem tartozó képviselők több követeléssel álltak elő: „az év törvényének” megszavazásáért sportcsarnokokat, utakat, régiójuk számára nagyobb támogatást követeltek. A tátrai tragédia után azonban meggondolták magukat, s a prioritásaikra kért összegeket a Magas-Tátra rendbehozatalára szeretnék elkülöníttetni. Mikuláš Dzurinda kormányfő ezt a fordulatot pozitívan értékelte, Robert Kaliňák Smer-képviselő viszont úgy látja: bebizonyosodott, a parlamentben a költségvetés kapcsán üzletelés folyik. Az ellenzék megállapodott: nem szavazza meg a jövő évi büdzsét. (sza, s)

Házszabály, büntető perrendtartás és törvénykönyv, Stahl ügye

Pozsony. Ismét foglalkozik a parlament a házszabállyal, Ivan Gašparovič ugyanis nem írta alá. A norma lehetővé tenné az úgynevezett vizsgálóbizottságok létrehozását, s az államfő éppen ezek kialakításának módját kifogásolja. A programpontok között szerepel az új büntető perrendtartás és a büntető törvénykönyv, melyekkel kapcsolatban több száz módosító indítványt nyújtottak be, s nem kizárt, hogy megvitatását megint elhalasztják, s csak januárban kerül terítékre. A honatyák valószínűleg megpróbálják megválasztani a számvevőszék új vezetését is, noha Jozef Stahl jelenlegi elnök tiltakozik ellene. Szerinte megbízatási ideje csak két év múlva jár le, s előfordulhat, hogy a probléma az alkotmánybíróság elé kerül, sőt nemzetközi botránnyá duzzad. Jelölteket péntekig lehetett állítani. A HZDS Ján Jasovskýt, a Smer Pavol Pavlist javasolja elnöknek. Az előbbi alelnökjelöltje Tibor Cabaj, az utóbbié Vladimír Císar. Az SDKÚ Zora Dobríkovát, az MKP pedig Milan Galandát látná szívesen az alelnöki székben. (sz-a)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?