Kassa. A parlament környezetvédelmi bizottságának tagjai tegnap „ellenőrző” látogatásra érkeztek a kassai U.S. Steel-be.
Képviselők terepszemlén
Kassa. A parlament környezetvédelmi bizottságának tagjai tegnap „ellenőrző” látogatásra érkeztek a kassai U.S. Steel-be. Az amerikai acélgyártó nagyvállalat két évvel ezelőtt jelentős környezetvédelmi beruházásokra kötelezte magát, 2000-ben 450 millió koronát, tavaly pedig 500 millió koronát költöttek a levegő- és talajvíz-szenynyezés csökkentésére, ez több, mint ezelőtt bármikor. Köteles László parlamenti képviselő, a környezetvédelmi bizottság tagja elégedett az eddigi intézkedésekkel és az amerikaiak hozzáállásával. Elmondta, hogy a U.S. Steel szakemberei átgondolt, hosszú távú koncepciót dolgoztak ki, ami már most látványos részeredményeket produkál.
„Tíz évvel ezelőtt a vasmű kéményein át 170 ezer tonna szennyezőanyag távozott a légtérbe, mára ez a mennyiség évi 70 tonnára csökkent. A meggondolatlan hozzáállás és a hosszú távú tervezés hiánya azonban oda vezetett, hogy jelenleg 43 millió köbméter salakot tárolnak a vasmű környékén, több mint 150 hektáron” – mondta Köteles. A képviselők szót emeltek egy alsósajói üzem érdekében is, amely évek óta a vasmű beszállítója, és ha a U.S. Steel nem újítja meg velük a szerződést, 900 alkalmazott kerülhet az utcára. Egyelőre nem tudni, hogyan dönt az amerikai vezetés ez ügyben, az azonban már nyilvánvaló, hogy felkészülten várják Szlovákia uniós csatlakozását. A környezetvédelmi intézkedések során legtöbbször már most az európai uniós előírásoknak megfelelően igyekeznek eljárni, a hosszú távú fejlesztés pedig egyértelműen erre irányul. (juk)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.