Káosz az Agrárkifizető Ügynökségnél

Az Állami Számvevőszék (NKÚ) ellenőrei olyan súlyos hibákat tártak fel az Agrárkifizető Ügynökségnél (PPA), hogy az ügyet a Főügyészségnek és a rendőrségnek továbbították. Az NKÚ szerint a PPA korábbi vezetése felelőtlenül szórta a pénzt.Pozsony.

Az Állami Számvevőszék (NKÚ) ellenőrei olyan súlyos hibákat tártak fel az Agrárkifizető Ügynökségnél (PPA), hogy az ügyet a Főügyészségnek és a rendőrségnek továbbították. Az NKÚ szerint a PPA korábbi vezetése felelőtlenül szórta a pénzt.

Pozsony. Lapunkban már múlt hónapban jeleztük, hogy az Állami Számvevőszék górcső alá vette az Agrárkifizető Ügynökség előző vezetésének a gazdálkodását. Kiderült, hogy az előző kormány idején, amikor Ľubomír Jahnátek vezette a földművelésügyi tárcát, a minisztérium ellenőrzése alatt álló, több mint 600 alkalmazottal dolgozó ügynökségnél – amelynek az éves kerete 800 millió euró körül mozog – soha nem látott káosz uralkodott el. Az NKÚ az ellenőrzéssel kapcsolatos részleteket e héten tette közzé. „Az általunk feltárt hiányosságok olyan súlyosak, hogy kénytelenek voltunk a rendőrséghez és az ügyészséghez fordulni” – mondta Karol Mitrík, az NKÚ elnöke, aki szerint az ügynökség előző vezetése olyan módszereket vezetett be, amelyek tág teret nyújtottak a korrupciónak.

Daniela Bolech Dobáková, az NKÚ szóvivője szerint az egyes projektek kiértékelői például közvetlenül a kiértékelések előtt kaptak megbízást, a projektek értékelésére nem volt kidolgozott rendszer, gyakran csak szóbeli, szubjektív értékelések alapján ítélték oda a jelentős támogatásokat. A kiértékelőknek nem volt meg az ehhez szükséges végzettségük, és nem is képezték ki őket erre a feladatra. Gondok voltak a pontozással is, így gyakran a kifejezetten rossz projektek is zöld utat kaptak.

„Az NKÚ a földművelésügyi tárca jelenlegi vezetésének a hivatalba lépése előtti időszakot vizsgálta, több hiányosságra pedig épp a minisztérium jelenlegi vezetése hívta fel a figyelmet” – hangsúlyozta Vladimír Machalík, a földművelésügyi tárca szóvivője, aki szerint mindent megtettek azért, hogy eltávolítsák az észlelt hiányosságokat, miközben szorosan együttműködnek a rendőrséggel és az ügyészséggel. „A minisztérium jelenlegi vezetése a gazdák figyelmeztetése és a saját ellenőrzése alapján már korábban tudott az Agrárkifizető Ügynökség előző vezetésének a gyanús ügyeiről, arról, hogy a százezres dotációkról teljesen alkalmatlan emberek döntöttek. A PPA új vezetése ezért tavaly jelentősen szigorította a belső ellenőrzéseket, és objektívabbá tette a projektek elbírálását” – tette hozzá Machalík. (TASR, mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?