Szinte hihetetlen, hogy Sir Andrew Lloyd Webber idén még mindig csupán 53. születésnapját ünnepli, hiszen munkásságát és sikereit egy 200 éves matuzsálem is csupán sóvárogva és irigykedve szemlélné.
Jézus Krisztus lesz a szupersztár a Várszínházban
Az 1992-ben lovaggá ütött zseni háromévesen állítólag már hegedült, majd mindössze 22 évesen, Time Rice-szal közösen álmodta színpadra második sikeres darabját, a Jézus Krisztus Szupersztárt. Történt mindez 1970-ben a Londoni Palace Színházban, hogy aztán a bemutató fantasztikus sikere után a darab bejárja az egész világot és azóta is folyamatosan az ünnepelt és legnépszerubb musicalek sorát gazdagítsa. 1973-ban az azóta kultikussá váló Norman Jewison-féle megfilmesítés után végleg beivódott a köztudatba, az I Don’t Know How To Love Him (azaz Nem tudom, hogy hogyan szeressem) címu dal pedig még a zenei slágerlistákat is megjárta.
A rockopera története a kerti éjszakával, a letartóztatással, a Heródes és Pilátus elotti megpróbáltatásokkal, majd a keresztre feszítéssel és a legendává dicsoülés vásárian harsogó epilógusával tökéletes ívu, mesterien megkonstruált dráma. Zenéje feledhetetlen, megunhatatlan örök klasszikus, melyet nem lehet elégszer hallani. A Várszínházban vissza nem téro alkalom nyílik a színmu megismerésére és felidézésére. A legszebb dalok és legfinomabb melódiák ismét felcsendülnek.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.