Horvátkert étterem

Dorogot a 11-es főúton Budapest irányában elhagyva, átzutyogva a vasúti átjárón rögvest jobbra, Csolnok irányában található az étterem. Minden összeszedett igyekezetem ellenére sem találtam az úton eligazító táblát, így a kóbor idegen csak akkor talál rá a helyre, ha észreveszi a messzeségből a vendéglő tetőszerkezetébe belehímzett restaurant feliratot. Az étterem léte szájhagyomány általi médiakampányon át terjed, melyhez én is egy defekt alkalmával jutottam.

Becélozva a keskeny felhajtót egysávos aszfaltúton jutunk az épületegyütteshez. Balra szőlősorok és pónilovagoltató, jobbra díszkert látható. A bejárattal szemben tavacska épült, melynek csobogói a lábak ikszbe rakására ösztönzik a könnyen ingerelhető vendégeket. Nyáridőben a tó körül elhelyezett kovácsoltvas támlájú kerti padokon is elücsöröghetünk, számolva a veszéllyel, hogy a ledéren öltözöttek hátába a pad mintázata belesül. Az építmény stílusára nem tudnék hirtelen találó jelzőt, de az nagyon valószínű, hogy nem egy ütemben és nem túl sok esztétikai érzék kíséretében épült.

Az étterembe dupla thermoplán ajtókon át juthatunk, mely után a talaj lejtése viharos beérkezést garantál. Bent két helyiség található, egy nagyobb dohányzó és egy kisebb a füstellenesek számára. Mindkét helyen különböző létszámú társaságok fogadására alkalmas fehérabroszos asztalok, körülötte plüsshuzatos székek vannak. Tisztaság és rend uralkodik, melybe szervesen kapcsolódnak bele a művirág asztaldíszek.

Fiatal, mosolygós, őszinte tekintetű pincérfiú érkezik hozzánk a pult felől könyékig tetovált megjelenésben. Ingzsebére névtáblácska tűzve, gondoltam megszólítom: Pista, jó a karja!, de e helyett szemem a fülcimpából lángost formáló piercingjére tévedt. Az italok kiválasztása után fellapoztuk az előre odakészített étlapokat. Én felcsapva a füzetet pont egy előző vendég által belerejtett krumplipüré csimbókocskánál nyitottam ki, melyet egy meggondolatlan mozdulattal végigkentem az étlapon át a terítőn, egészen a nadrágom száráig. A művelet befejezése után hamar megkaptuk az italokat, majd tiszta lappal indulva újból belekezdtem az ételkínálat átolvasásába. A tizenegy különféle levesnél csak az „ec-pec-kimehecc” módszer segített, de ezt is feladni kényszerültem a további frissensültek és készételek sokadalma láttán. Halételek bőven, harcsa csőben, magyaros szájíznek megfelelően. Sertéskaraj mexikói tűzben, szűzérmék firenzeiesen, marhahúsos ételek és elkészített vadak sorakoznak rendben. Köretek közül is minden van, ami csak szóba jöhet, még dödölle is. Kívánságaink lejegyzetelése után alternatív vendéglátónk evőeszközökkel és friss, direkt nekünk, kinézetre garantáltan közhasználattól mentes darált erős paprikával érkezett. ĺgy önfeledten láthattunk neki a piros elegybe mártogatott kenyérhéjak rágcsálásába. Röviddel ezután megkaptuk a leveseket. A paradicsomlevest forrón és fűszeresen, az orjalevest pedig a tányérból gereblyeszerűen az égbe meredő hatalmas húsos csonttal. Mindkét leves finom, ízletes volt. Újdonságra vágyva második fogásnak rántott őszibarackot áfonyamártással és krokettel rendeltem, mely gyomromnak olyan édesnek bizonyult, hogy a negyedik falat után elrendelte a teljes zárlatot. ĺgy tányérszomszédom sült kacsájához kapott párolt káposztára hagyatkoztam, melyből ezek után újabb adagot kértünk. A kacsacomb jó szálkás húsú és kellően átsült, íze szerint a vajas burgonyaköret is megkapta a neki járó figyelmet. A desszertként fogyasztott kakaós és túrós palacsintánkat méretéből ítélve a bazilika nagyharangjában süthették.

A mellékhelyiségekbe a színházi légkört sugalló barna drapériák mögé kerülésével juthatunk. A kézmosó rész talán a súgólyukra akart utalni, de az biztos, hogy Fekete Laci csak lapjával férne el és még ipszilonban sem tudna megfordulni. Mindezen túl tisztaságot és egyszerű, de mindenféle tevékenységet kielégítő felszereltséget találtam.

Távozásunk előtt érdekes pincérünk jegyzeteiből és nyomtatott számlából is tájékozódhattunk ebédünk anyagi vonzatairól. A vendéglőből kilépve már csak a ruháinkból utánunk úszó sült krumpli szag árulkodott az itt töltött időről.