Játékos nyári iskolák augusztusban

Játékos nyári iskolák augusztusban

Szinte az összes iskola sikerrel járt, amely pályázott az oktatásügyi tárca nyári iskolák szervezésére kiírt támogatására. Majdnem 400 ezer eurót osztanak szét, több magyar iskola pályázott.

Félmillió eurót különített el a minisztérium a nyári iskolákra, végül 372 600 euróra volt szükség. A 244 kérvényezőből 242 teljesítette a feltételeket, a pénzből majdnem 8500 gyereknek szerveznek programokat augusztus utolsó három hetében. A beérkező pályázatokat elbíráló testület elsősorban azokat a projekteket támogatta, amelyek a gyerekek olvasási és matematikai készségeit, illetve informatikai és természettudományi tudásukat fejlesztik, valamint a kritikus gondolkodás gyakorlását szolgálják. Szintén pozitív elbírálásra számíthattak azok, akik azért igényelték a támogatást, hogy a távoktatás miatti tudásbeli különbségeket csökkentsék a diákok között. Olyan iskolák is jelentkezhettek, amelyek inkább a mozgásra helyezik a hangsúlyt a nyári iskolák programjának összeállításakor. A legfontosabb minden esetben az volt, hogy az inkább nyári táborok hangulatát idéző egyhetes iskolák az élményalapú oktatásra helyezzék a hangsúlyt.

A legtöbb iskola az Eperjesi kerületből pályázott, 43, majdnem 1500 gyereknek biztosítanak oktatást a nyár végén. A legkevésbé Pozsony megye alapiskoláit hozta lázba a nyári iskola lehetősége, pusztán 12 iskola iskola pályázott. A magyar alapiskolák közül 24 jelentkezett, a legtöbb Nyitra megyéből. Innen tíz alapiskola nyújtott be sikeres projektet, ezt követi Nagyszombat megye kilenc iskolával.

Kézművesiskola

A komáromi Eötvös utcai magyar alapiskolában például Régi mesterségek nyomában címmel szervezik meg a nyári iskolát augusztus 17-e és 21-e között. Majer Péter igazgatótól megtudtuk, összesen 48 diák jelentkezett, akikkel két csoportban foglalkoznak. „Célunk, hogy a tanulók olyan mesterségekkel, tevékenységekkel találkozzanak, melyek ma már kevésbé ismertek, vagy teljesen eltűntek” – magyarázta az igazgató. Hozzátette, mindennap mesteremberek avatják majd be szakmájuk titkaiba a gyerekeket. A diákok mindemellett szövegértési stratégiák felhasználásával különböző típusú szövegeket dolgoznak fel, melyek a régi mesterségekről szólnak.

Élmény és tapasztalat

„A nyári iskolát az élménypedagógia és a tapasztalati tanulás szellemében szervezzük. Fontos a gyerekek együttműködési készségének fejlesztése, illetve a kritikus gondolkodás” – magyarázta az igazgató.

Szintén pozitív elbírálásban részesült a nagymácsédi Mészáros Dávid Alapiskola és Óvoda. Itt augusztus 24-e és 28-a között tartják a nyári iskolát, napi nyolc órában az alsó tagozaton. „Nyelvi, matematikai, természetismereti, művészeti és sportfoglalkozások lesznek” – nyilatkozta lapunknak Narancsik Szilvia igazgatónő. Mint mondta, a foglalkozások nagy részét az intézmény pedagógusai tartják, a képzőművészeti foglalkozások képeznek kivételt. „A játékos, mozgásos feladatok lehetővé teszik a differenciálást, mivel a nyári iskolában több évfolyamból lesznek tanulók” – tette hozzá az igazgatónő.

Kassa megyében három, Besztercebánya megyében pedig két magyar alapiskola jelentkezett támogatásért.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?