Idén nem ír ki pályázatokat nyári iskolára a minisztérium

iskola k

Az oktatási minisztérium idén nem ír ki pályázatot nyári iskolák támogatására – erősítette meg a tárca kommunikációs osztálya.

„Az iskolák számára előkészített projektek folyamatosan megjelennek a minisztérium honlapján” – közölte a tárca.

Először 2020 nyarán támogatta az ilyenfajta nyári tanítást a minisztérium, a cél az volt, hogy be lehessen hozni a járványügyi intézkedések és az iskolák bezárása miatti lemaradást. A nyári iskolákat augusztusban tartották.

A projektet a következő nyáron is folytatták ugyanezzel a céllal, a gyerekek a 2020/2021-es tanév lemaradásait hozhatták be.

2022-ben is jelentkezhettek az iskolák a nyári tanítási projektbe, a cél szintén az volt, hogy csökkenteni lehessen az egyes tanulók tudásszintje közti különbségeket, különös tekintettel a hátrányos helyzetű gyerekekre, emellett már az Ukrajnából menekülő gyerekek integrálása céljából is lehetett nyári oktatást szervezni. A 2022-es pályázatok költségeit az UNICEF forrásaiból fedezte a minisztérium.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?