Hét kihagyhatatlan film a 2. világháborúról

<p>A filmművészet a maga eszközeivel számtalan módon tett kísérletet a második világháború kollektív történelmi traumájának feldolgozására. A művészeti ág rugalmasságát mutatja, hogy a világháború tematikája a legkülönbözőbb műfajú filmekkel is konzekvensen megközelíthető, legyen szó drámáról, animéről vagy akcióorientált realista alkotásról.</p>

HORVÁTH GERGŐ

Az alábbi összeállítás erre a sokszínűségre kíván reflektálni, kiemelve az egyes műfajok klasszikusait.

A tengeralattjáró

Wolfgang Petersen 1981-es A tengeralattjáró című, négy Oscar-díjra jelölt filmje a németek oldaláról mutatja be a háború borzalmait: negyvenezer, tengeralattjárón szolgáló katona közül csak tízezer élete túl a háborút. A német állami televízió számára készített ötórás minisorozat három és fél órás verzióban került a mozikba. A szinte végig a szűk, zárt térben játszódó történet elképesztően erős alkotássá állt össze, a zseniális kamerakezelés a klausztrofób atmoszféra megteremtésével remekül adja vissza a tenger mélyén ragadt legénység kiszolgáltatottságát. Az ellenség voltaképpen meg sem jelenik, mégis, a kivételes feszültségadagolásnak és a vágásnak köszönhetően végig érezhető a legénység fenyegetettsége, mely olyan elementárisan hatja át az egész alkotást, hogy a film – szigorúan pozitív értelemben – sokszor már a nézhetetlenség határát súrolja. A U69 kapitánya már tudja, hogy a németek el fogják veszíteni a háborút, az ő ellenponját a hithű náci első tiszt jelenti. Wolfgang Petersen több hasonló tematikájú alkotást is forgatott, azonban A tengeralattjáró nemcsak munkásságán belül, hanem a második világháborút feldolgozó alkotások között is az egyik legkiemelkedőbb alkotás. A film az egyéni sorsok vonatkozásában a kiábrándultságnak és a háború értelmetlenségének zsigerig ható drámája.

Casablanca

Kertész Mihály 3 Oscar-díjas klasszikusa ugyan némileg kilóg a sorból, hiszen a háború csak néhány snitt erejéig jelenik meg a filmvásznon, azonban mégsem tekinthetünk rá üres kulisszaként. A Casablancában a háború elsősorban a dramaturgia szolgálatában áll, bizonyos módon meghatározza a történetszál eseményeit, és érthetővé teszi a főhős motivációját. A film a második világháború idején német megszállás alatt álló, az emigrálni vágyók utolsó mentsvárát jelentő észak-afrikai Casablancában játszódik. Főhőse Rick, a bártulajdonos, aki hamis papírokkal látja el az Amerikába menekülőket, azonban amikor régi szerelme egy másik férfi oldalán keresi fel, hogy segítséget kérjen, Rick nehéz helyzetbe kerül.

Az alkotás hazafiasság és a szerelem, a ön- és a közérdek konfliktusának a drámája, melyet Humprey Bogart, Ingrid Bergman és Paul Henreid alakítása, valamint nem utolsósorban Kertész Mihály rendezése emelt a klasszikusok közé – annak ellenére, hogy a Casablanca a maga idejében csak egy volt a Warner futószalagon gyártott évi ötven filmje közül. A számos emlékezetes jelenet és párbeszéd mellett a Casablanca egyik legerősebb jelenete, amikor a Marseillaise elnyomja a Wacht am Rheint.

Ryan közlegény megmentése

Steven Spielberg 1998-as öt Oscar-díjas filmje, a Ryan közlegény megmentése egy ízig-vérig háborús alkotás, a normandiai partraszállás hollywoodi mércével mért krónikája, melynek első félórája döbbenetesen realista ábrázolásmódjával a filmtörténet egyik legsokkolóbb jelenetsora. Spielberg és operatőre, Janusz Kaminski látványvilágában a korabeli híradásokat idéző, lebilincselő jeleneteket tárt a nézők elé. Sikerükhöz a neves hadtörténész, Stephen E. Amborse is hozzájárult, aki szakértelmével segítette a rendezőt a minél valósághűbb képi világ megteremtésében. Ugyan a film katartikus csatajelenetei a látvány terén forradalmasították a háborús filmeket, Spielberg emocionális síkon már nem tudott véghezvinni hasonló bravúrt.

Az őrület határán

Terrence Malick 7 Oscar-díjra jelölt, 1998-as alkotása a címéhez hűen mutatja be a második világháború egyik legvéresebb csatáját, melyet a Salamon-szigetek birtoklásáért vívtak az amerikaiak és a japánok. Az őrület határán voltaképpen a Ryan közlegény testvérfilmjének is tekinthető – mindössze néhány hónappal később került a mozikba –, azonban Malick elsősorban nem háborús filmet forgatott, hanem egy filmet a háborúról. A mozi kerüli az ideologizálást, és látványos csatajelenetek helyett a háború lélektani aspektusait helyezi előtérbe. Az alkotás elképesztően erős atmoszféráját a paradicsomi környezet és a háború borzalmai közti kontraszt, valamint a katonák belső monológjai és szorongó attitűdjük, a háború kegyetlenségeitől megcsömörlött emberi roncsok ábrázolása adja. A James Jones önéletrajzi regényén alapuló, pazar szereposztású (Jim Caviezel, Sean Penn, Nick Nolte, Andrien Brody, Woody Harrelson, George Clooney, John Travolta) alkotás eredetileg hatórás volt, a rendező végül 170 percesre vágta meg.

Schindler listája

Steven Spielberg és operatőre, Janusz Kaminski két különböző műfajú háborús filmmel is maradandót tudott alkotni. A Thomas Keneally regényén alapuló Schindler listája (1993) a Ryan közelgény megmentésével ellentétben nem a katonák élet-halál küzdelmét, hanem a frontvonaltól távol az európai zsidóság szenvedéseit helyezi középpontba. A film megtörtént eseményeken alapszik, főhőse a náci párttag Oskar Schindler, aki felismeri a rezsim kegyetlenségét. Gyárat létesít, hogy munkát tudjon adni olyan zsidóknak, akikre különben a biztos halál várna. Spielberg a holokausztot mint történelmi traumát a filmművészet eszközeivel tematizálta, és egy igen emlékezetes, mély emocionális tartalmú alkotást álmodott a filmvászonra. Janusz Kaminski Oscar-díjat kapott kivételes erejű operatőri munkájáért. A minimalista látványvilág valóban nagyban hozzájárul a film összképéhez.

A szentjánosbogarak sírja

Isao Takahata 1988-as animéje a háborús tematikájú filmes alkotások talán legszívbemarkolóbb történetét prezentálta: a háború borzalmait a civilek szemszögéből ábrázolja. Az anime főszereplője két árván maradt fiatal, a tizenhét éves Szeita és négyéves húga, Szecukó, akiknek a bombázás elől az erdőbe menekülve kell a túlélésért küzdeniük. A szentjánosbogarak sírja egy pillanatra sem engedi el nézőjét, számos kritikus minden idők legjobb háborús filmjének tekinti. A megdöbbentően őszinte drámai alkotás pszichologizálás nélkül tárja elénk, hogy a gyermeki lélek miként képes torzítani annak a felnőttek által uralt világnak a borzalmait, melynek maga is részese, illetve tragikus eseményeinek elszenvedője. A megindító alkotás tisztelgés a háború civil áldozatai előtt.

Jöjj és lásd

Kétség sem férhet ahhoz, hogy nincs film, amely elementárisabban ábrázolná a modern hadszíntér döbbenetes embertelenségét, mint Elem Klimov 1985-ös Jöjj és lásd című alkotása. Egyszerre őszinte, fájdalmas és radikálisan újszerű – kevés olyan film van, amely léptékében ekkora hatást gyakorolt volna a filmtörténet egészére. A Jöjj és lásd moralizálástól mentesen vet számot a háború értelmetlenségével és a felfoghatatlan szenvedéssel, ami végigkísérte a történelem egyik legnagyobb fegyveres konfliktusát. Klimov alaptétele egyszerű: a háborúnak nincsenek hősei, csak áldozatai és felelősei. A film története a belorusz mocsárvidéken játszódik, főszerelője a fiatal parasztlegény, Flere, aki miután talál egy puskát, csatlakozik a partizánokhoz, és bár a gazdasági szakaszhoz osztják be, a szenvedés elképzelhetetlen formáit éli át. Az intézményesített terror a filmvásznon soha korábban és azóta sem volt ennyire realista és átütő erejű.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?