Hektáronként 43,6 euró támogatás

Pozsony. Hektáronként 43,6 euróra jogosult az a szlovákiai mezőgazdasági termelő, aki a brüsszeli támogatási feltételeknek eleget téve időben regisztráltatta megművelt földterületét és legkésőbb május 15-ig benyújtja kérvényét a közvetlen kifizetések folyósítására.

Az agrárkifizetési ügynökség (PPA) szakértői azt ajánlják a termelőknek, hogy saját érdekükben minél gyorsabban nyújtsák be a kérvényt, illetve a szükséges formanyomtatványt. A termelőkre szabott nyomtatványokat és a kérvények részét képező légi felvételek digitalizált változatát, az ún. ortofoto térképeket ezekben a napokban veszik át a PPA regionális kirendeltségei a pozsonyi talajtani kutatóintézetben (VÚPOP). Pavol Bielek, az intézmény igazgatója lapunknak elmondta: az átadás pontos ütemterv szerint történik, és szándékaik szerint április 15-ig az összes régióra sort kerítenek.

Előreláthatóan április 13-án fogadják a dunaszerdahelyi, a komáromi és az érsekújvári, 14-én a lévai és a nagykürtösi, 15-én pedig a pozsonyi valamint a szenci járások képviselőit. Ezután már a termelőkön a sor. Ha időben felkeresik a PPA regionális irodáit és rugalmasan kitöltik, leadják kérvényeiket, a kifizető ügynökség munkatársai időben átnézhetik azokat és kijavítathatják az esetleges hibákat, kérhetik a termelőtől a hiányos adatok pótlását. Ha a kérvények leadására csak május 15-e után kerül sor, az esetleges hibák észlelésére és kijavítására – a szigorú brüsszeli előírások szerint – már csak huszonöt napjuk lesz, miközben a támogatás öszszege minden egyes nap után egy százalékkal csökken. Értelemszerűen az a termelő, aki az utolsó napra hagyja az ügyintézést, önmagát fosztja meg a pénztől – figyelmeztetett Tibor Guniš, az agrárkifizető ügynökség szekcióigazgatója.

Lapunk értesülése szerint a közvetlen kifizetések Szlovákia esetében hektáronként 43,6 eurót tesznek ki. Azok a termelők, akik december 31-ig nem regisztráltak, az idén már nem kapnak ilyen támogatást. A jövő évi támogatásra ősszel kell jelentkezni. A támogatások kifizetésére utólag, az év utolsó negyedévében kerül sor.

Szlovákia 1 955 467 hektárra kért közvetlen kifizetést Brüszszeltől, a regisztrált, megközelítőleg 16 600 agrártermelő 1,901 millió hektár mezőgazdasági földet művel. (gyor)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?