Harabin az igazságügy bolsevizálásától tart

Pozsony |

<p>Az igazságügyi minisztérium nem tudott szakmai érvekkel szolgálnia bírókról szóló törvény módosításában – véli a Legfelsőbb Bíróság.</p>

A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a bíróság 43 elvi megjegyzéséből egyet sem vett figyelembe a tárca, de véleményét nem támasztotta alá szakmai érvekkel.

Štefan Harabin, a Legfelsőbb Bíróság elnöke a módosítást értelmetlennek tartja, mivel nem gyorsítja meg a bírósági eljárásokat, és nem javítja a jogérvényesítést. A javaslat az igazságügyi miniszternek aránytalan jogköröket ad, amilyenekkel 1989 után egyetlen igazságügyi miniszter sem volt felruházva. „A törvénymódosítás nem javítja sem az állampolgárok, sem a bírók helyzetét. Sajnos, azt kell mondanom, hogy az igazságügyet bolsevizálni akarják, a bíróságokat pedig a múlt század ötvenes éveinek szintjére vinni, ezáltal a bíróságok fölött nem a kommunista rendőrségnek, hanem az SDKÚ-nak lesz abszolút hatalma” – nyilatkozta Harabin.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?