Gyorsítják a bíróságok munkáját

Pozsony.

Pozsony. Az igazságszolgáltatás rendszerének teljes átalakítását tervezi az igazságügyi tárca: a jelenlegi járásbíróságok átalakulnak körzeti bíróságokká, számuk a jelenlegi ötvenötről negyvenkettőre csökken, közülük azonban csak 25 lesz gazdaságilag önálló, 17 bíróság a körzeti bíróságok kihelyezett részlegeként működik majd. A kihelyezett részleg vezetője a körzeti bíróság alelnöke lesz, ez a testület is bármilyen ügyben ítélkezhet. „Ezzel a lépéssel hatékonyabbá válik az elsőfokú bíróságok működése, megszűnnek azok a 4-5 bíróval működő járásbíróságok, melyek nagyrészt az 1996-os átalakítás során jöttek létre” – mondta Jana Dubovcová bírónő, az igazságügyi tárca főosztályvezetője. – A bírók ezeken a bíróságokon nem tudnak szakosodni, kénytelenek bármilyen típusú ügy tárgyalását elvállalni – a büntetőperektől a polgárjogi perekig. Ez természetesen kihat az ítéletek színvonalára és a perek hosszára is.” Első fokon valamennyi peres ügyet ezek a testületek tárgyalnak majd, a másodfokú – vagy kerületi – bíróságok csak a fellebbezések ügyében ítélkeznek. A tervezet hat másodfokú bíróság létrehozatalával számol, melyek a jelenlegi kerületi bíróságok átalakításával jönnek létre. Kivétel a Nagyszombati és a Trencséni kerület, ezekben megszűnnek a kerületi bíróságok, területileg a zsolnai, a nyitrai és a pozsonyi fellebbviteli bíróságok lesznek illetékesek. A bíróságok székhelyeit az utóbbi öt évben az adott területen keletkezett peres ügyek száma alapján határozták meg, de szempont volt az egyszerű megközelítés is. „Az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés alkotmányos joga mindenkinek, de ebből nem a polgárok és a bíróságok közti fizikai távolság csökkentése következik, hanem a peres ügyek gyors lefolytatása és az igazságos ítélethozatal” – magyarázta Dubovcová az egyes bíróságok megszüntetését. A körzetek határai nem egyeznek a közigazgatási egységekkel, ami Lipšic szerint csökkentheti a korrupciót, mivel nehezíti a bírói és a közigazgatási szervek nem kívánatos összefonódását. „A bírók száma nem csökken az átalakítással, sőt bizonyos esetekben emelkedhet – mondta Daniel Lipšic igazságügyi miniszter. – A reform célja nem az anyagi megtakarítás, hanem az emberi erőforrások jobb kihasználása, amivel gyorsítható lesz az ítélethozatal.” Mindazonáltal a reform bizonyos megtakarítást is eredményezhet, kevesebb épületet, gépkocsit kell majd fenntartani, kevesebb lesz a bírósági tisztségviselők száma, csökkenhet az ítélkezési munkához nem kapcsolódó feladatokat ellátók – gazdasági ügyek, kisegítő-személyzet – száma. Az így megtakarított anyagiakat azonban a bírói munka hátterének a javítására szeretnék fordítani. Csökken majd a Legfelsőbb Bíróság leterheltsége is, feladata csak a különleges fellebbezések elbírálása és a bírói gyakorlat egységesítése lesz. „Idővel csökkenhet a Legfelsőbb Bíróság bíráinak a száma is, a tervezett feladatokat a jelenlegi 80 helyett 20-25 bíró is el tudja majd látni” – véli a miniszter. A reform elindításához szükséges a koalíciós pártok egyetértése, a tervezetet a pártok képviselőiből álló szakmai bizottság április folyamán véleményezi. Az igazságügy rendszerének átalakítása a minisztérium tervei szerint 2004. január 1-jén venné kezdetét, ehhez azonban a parlamentnek legkésőbb szeptemberre el kell fogadnia a kapcsolódó törvényeket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?