Gašparovič továbbra sem szólal meg

DEMECS PÉTERPozsony. Rusnák, amikor még kommunikált a sajtóval, azt mondta, hogy a történtekért érez bizonyos felelősséget, de a sajtó túlzottan felfújta az ügyet, lapunk pedig élretájékoztatott az esetről.

DEMECS PÉTER

Pozsony. Rusnák, amikor még kommunikált a sajtóval, azt mondta, hogy a történtekért érez bizonyos felelősséget, de a sajtó túlzottan felfújta az ügyet, lapunk pedig élretájékoztatott az esetről. Kijelentette azt is, hogy az incidens miatt nem hajlandó távozni az elnöki palotából, nincs ok arra, hogy emiatt diszkvalifikálják.

Kiska kidobná

Teljesen ellentétes véleményen van a megválasztott államfő, Andrej Kiska, aki csütörtökön lapunknak elmondta, ha államfő lenne, ilyen osztályvezetőt nem tűrne meg a hivatalában. „Ebben az esetben elvárnám, hogy az elnöki iroda alkalmazottja levonja a következtetéseket a történtekből” – állítja Kiska.

Ján Baránek politológus szerint ha csak részben igaz az, amit a szemtanúk állítanak, Rusnáknak „azonnal ki kellene esnie” az elnöki palotából. „Ilyen primitíven viselkedő embernek nincs keresnivalója az elnöki palotában” – mondta Baránek.

Ivan Gašparovič államfő a még nem reagált az esetre, nem adott ki sajtónyilatkozatot, amelyben személyesen elítélte volna a verekedést. Tegnap csupán arról tájékoztattak, hogy az államfő egy varannói ünnepségen fujarázott.

Múltja is zűrös

Egyébként nem ez az első eset, hogy a sajtó felfigyelt Rusnákra amióta 2000-ben, még Rudolf Schuster megbízatási ideje alatt kinevezték az államfő közönségszolgálati osztályának élére.

Kiderült róla, hogy a rendszerváltás előtt rövid ideig a kommunista titkosszolgálattal (ŠtB) is együttműködött, Daro fedőnévvel szerepelt a nyilvántartásban. Rusnák azt állítja, hogy fiatal tehetséges jégkorongozóként rákényszeríttették az együttműködésre, de ő nem adott le információkat a titkosszolgálatnak, pénzt sem kapott és nem jelentett. „Többször kerestek telefonon, de én soha senkivel nem találkoztam, senkinek sem ártottam” – idézte 2007-ben a Hospodárske noviny lap Rusnákot.

Állítólag edzője közbenjárására törölték őt rövid időn belül az ügynökök sorából. Az állítólagos együttműködés miatt viszont gondja volt a biztonsági átvilágítással, amelyet csak a parlamenti bizottságnál való fellebbezés után kapott meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?