Fico megtört a nyomás alatt

Pozsony. Két hétig tartó politi-kai nyomás eredményeként tegnap lemondott posztjáról Robert Kaliňák belügy-miniszter.

Pozsony. Két hétig tartó politi-kai nyomás eredményeként tegnap lemondott posztjáról Robert Kaliňák belügy-miniszter. A koalíció sorsa lapzártánkkor még kérdéses volt, a Híd Országos Tanácsa délután óta tárgyalt arról, hogy marad-e a koalícióban.

Tegnap délelőtt bejelentette lemondását Robert Kaliňák (Smer) belügyminiszter. A sajtótájékoztatón kijelentette, hogy „saját akaratából” és „a társadalmi helyzet stabilizálásának érdekében” távozik. A miniszter lemondását szinte a Kuciak-ügy kirobbanása óta követeli az utca, az ellenzék és a Smer koalíciós partnere, a Híd is. A Hídnak ez volt az egyik feltétele ahhoz, hogy folytatni tudják a koalíciós együttműködést.

Fico is menjen?

A kormánykoalíció sorsa azonban még lapzártánkkor is kérdéses volt. A Híd vezetése délelőtt Andrej Kiska köztársasági elnökkel találkozott, ám Bugár Béla pártelnök akkor nem árulta el, hogy elégnek tartja-e a belügyminiszter távozását. „Örülünk, hogy a Smer hajlandó volt a személyi változtatásokra egy ilyen fontos poszton. Ez elengedhetetlen volt a kedélyek megnyugtatásához” – reagált Bugár Béla pártja a belügyminiszter lemondására.

A Híd Országos Tanácsának ülése délután két órakor kezdődött. A testület tagjai nem voltak túlságosan beszédesek az ülés előtt. Kivétel volt František Šebej parlamenti képviselő, aki megerősítette, hogy tartja korábbi álláspontját, és a koalícióból való kilépést fogja támogatni. „A miniszterelnök lemondása az egyetlen, amit még el tudok képzelni” – mondta Šebej az ülés kezdete előtt arra a kérdésre, hogy fenntarthatónak tartja-e a koalíciót. Ugyanezen az állásponton volt korábban Lucia Žitňanská, a párt alelnöke, igazságügyi miniszter. Rudolf Chmel, a párt elnökségi tagja szerint rossz és még rosszabb lehetőségek közül kell választaniuk. Chmel korábban lapunknak kijelentette, hogy számára a koalíció már vállalhatatlan. A maradás mellett az egyes régiók képviselői érveltek, akik a fejlesztési támogatások elmaradásától tartottak a kormány estleges bukása miatt.

Az SNS pálfordulása

Habár korábban az SNS még Kaliňák menesztését sem követelte, tegnap már kész volt tárgyalni a kormány átalakításáról. Andrej Danko pártelnök kijelentette, hogy az előrehozott választásokat fogja támogatni, ha a kormánykoalíció elveszíti parlamenti többségét azáltal, hogy a Híd néhány képviselője elhagyja a pártot. A Smerhez hasonlóan azonban az ellenzéket is támadta. „Katasztrófának tartom, hogy egyrészt a maffia ellen kell harcolnunk, másrészt pedig egy olyan ember kerülhet hatalomra, aki át van szőve a maffiával” – utalt Andrej Danko általa meg nem nevezett ellenzéki politikusok múltjára.

A kormány átalakításával kapcsolatban azt mondta, előbb tudni szeretné, hogyan képzeli el azt a Híd és a Smer. „Készek vagyunk tárgyalni az államfő és a kormányfő javaslatáról is. Készek vagyunk tárgyalni az előrehozott választásokról is” – mondta az SNS elnöke, aki szerint ha az utóbbira kerül ne sor, azt mielőbb le kell bonyolítani. „A hivatalnokkormány ugyan lecsillapítaná a kedélyeket, de nem hiszem, hogy a parlament támogatná” – közölte Danko.

Újabb tüntetés lesz

Kaliňák lemondását nem tartják elegendőnek a „Tisztességes Szlovákiáért” címen szervezett múlt heti megmozdulás civil szervezői sem. Pénteken Pozsonyban és Kassán újabb megmozdulást szerveznek. Szerintük Szlovákia megérdemel olyan kormányt, amely nem kapcsolódik a maffiához.

További részletek a 2. oldalon, a lemondott belügyminiszter pályafutása a 3. oldalon. (ie, lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?