Fico lesz a Smer listavezetője

Robert Fico

Robert Fico, a Smer elnöke lesz a párt listavezetője a szeptemberi választáson, majd az alelnökök és a pártigazgató következik, utánuk pedig a Smer megyeelnökei és vezető megyei politikusai – jelentette be a párt keddi sajtótájékoztatóján Fico. Megerősítette, hogy önállóan indulnak a választáson.

Fico kijelentette, azt akarja, hogy kollektív döntés szülessen a jelöltlistáról. „Az első tízben értelemszerűen a Smer vezető tisztségviselői lesznek” – mondta. Hozzátette, nem vesznek fel a listájukra párton kívüli ismert közéleti személyeket, mert előfordulhat, hogy néhány hónap elteltével kilépnének a parlamenti frakcióból.

A lista további helyein a parlamenti frakció elvárásainak megfelelő jelöltek kapnak helyet. „Mindannyian olyan jelöltek, akik száz százalékig garantálják, hogy egységes marad a frakció a következő ciklusban” – jegyezte meg. Fico megismételte, ha Tibor Gašpar volt országos rendőrfőkapitány igényt tart rá, akkor bejutó helyre kerül a jelöltlistán.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?