Fico korábbi választást és hivatalnokkormányt akar

Robert Fico

Még mindig meg lehet tartani július elején az előre hozott parlamenti választást, minden Zuzana Čaputová államfő kezében van – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Robert Fico, a Smer elnöke, hozzátéve, hogy a megbízott kormány többszörösen kudarcot vallott és rossz állapotban van az ország.

„Júliusra Szlovákia borzasztó állapotban lesz, de szeptember 30-ra már katasztrofálisban. Az egyetlen megoldás hivatalnokkormány kinevezésével stabilizálni a helyzetet” – jelentette ki Fico azzal, hogy hajlandó erről tárgyalni az államfővel. „A parlament által támogatott hivatalnokkormány és júliusi parlamenti választás, ez az egyetlen megoldás” – szögezte le.

A kormány bírálata kapcsán rámutatott a Büntető törvénykönyv tervezett módosítására, amely bevezetné az egészségügyi intézmények vezetőinek büntetőjogi felelősségét, ha nincs elegendő számú személyzet a kórházakban. Fico megjegyezte, hogy ez a változtatás a kormány és az orvos szakszervezet által aláírt memorandumból következik. Emlékeztetett, hogy a memorandum aláírása mentette meg a kormányt attól, hogy az orvosok távozása miatt összeomoljon az egészségügyi ellátás, viszont szerinte Eduard Heger el sem olvasta ezt a kulcsfontosságú dokumentumot, mielőtt aláírta volna, mert a nyilatkozataiból erre lehet következtetni.

A Smer elnöke elmondta, három jelszóval vágnak neki a választásnak, ez a stabilitás, a tapasztalat, valamint a káosz megszüntetése, és ezekre építik majdani lehetséges kormányzásukat is. „Stabil politikai helyzet, kiszámítható törvényalkotás, általános nyugalom, szociális párbeszéd – ez az alapja minden sikeres országnak” – húzta alá. Fico megjegyezte, nem amatőröknek való a mostani korszak, megengedhetetlen, hogy vezetői tapasztalatok nélküli emberek legyenek a kormányban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?