Favita a gazdasági és az agrártárca vezetője közt

Pozsony.

Ajándék kalapban, krigli sörrel Ivan Gašparovič. Az államfő is részt vett szombaton a pusztítás ellenére is sikerrel kezdődött magas-tátrai síszezon megnyitóján. Ján Krošlák felvételePozsony. Nincs egységes álláspont a magas-tátrai katasztrófa okozta károk felszámolásával kapcsolatban: a HZDS törvényt akar elfogadni, a Smer legalább 300 millió koronát szeretne a jövő évi állami költségvetésből erre a célra fordítani, a mezőgazdasági miniszter szerint az erdők újratelepítését fedezni lehet a kidöntött fák eladásából származó bevételből, a gazdasági miniszter pedig azt szeretné, ha a felhasználható famennyiséget Szlovákiában dolgoznák fel.

„Javasolni fogjuk, hogy a jövő évi büdzsé 300 millió koronát fordítson a károk felszámolására, és azt is, hogy az összeg felhasználásáról ne a mezőgazdasági vagy a környezetvédelmi miniszter, hanem a kormányfő döntsön, mivel a Magas-Tátra a szlovák nemzettudat része, az MKP pedig a nemzetiségek érdekeit képviseli” – mondta Igor Šulaj, a Smer parlamenti képviselője tegnap, a Szlovák Televízió 5 perc múlva 12 című műsorában.

Simon Zsolt földművelésügyi miniszter szerint a természeti katasztrófát nem szabad a nemzetiségi kérdéssel összekapcsolni. „A károk felszámolásához az agrártárca teremtette elő az első 10 millió koronát” – mondta Simon Zsolt.

Nem teljesen egyezik a gazdasági és a mezőgazdasági miniszter véleménye a faanyag feldolgozásáról. Pavol Rusko szerint a fát Szlovákiában kell feldolgozni, Simon Zsolt azonban úgy látja, a szlovákiai fafeldolgozóknak nincs ehhez elegendő kapacitásuk.

„A fakitermelés nem áll meg az ország többi részében sem, jövőre akár 5,5 millió köbméter faanyag feldolgozására is számítani lehet. A fát annak kell eladni, aki a legjobb árat adja érte” – véli Simon Zsolt. A Magas-Tátra további fejlesztését szakemberek által kidolgozott tervek alapján kell végrehajtani, Rusko szerint el kell kerülni a szélsőségeket, kompromisszumra kell jutni a természetvédelmi és az idegenforgalmi érdekek figyelembevételével. (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?