Érsek megnyugtatta az új kétnyelvű táblák miatt hisztiző szlovák politikusokat

kétnyelvű tábla érsek
Pozsony |

Érsek Árpád (Híd) közlekedési miniszter szerint nem kell félni a kétnyelvű táblák lecserélésétől. „Nem lesz most tömeges csere. Ha megrongálódott, elszíneződött, rossz, akkor lecseréljük és olyat teszünk oda, amilyet a rendelet előír” – jelentette ki a miniszter a szerdai kormányülés előtt.

Érsek Juraj Blanár és Anton Hrnko, a Smer-SD és az SNS alelnökeinek bírálatára reagált, akik szerint az új táblák feleslegesek. A miniszter kedden, február 20-án mutatta be az új, kétnyelvű helységnévtáblákat. Míg eddig a kisebbségi nyelvű helységnévtáblák kisebb méretűek és kék színűek voltak, újabban ugyanolyan nagyságúak és színűek lesznek, mint a szlovák nyelvű megfelelőik. Az új helységnévtáblák tehát fehérek lesznek, kék csak a tábla szegélye lesz.

A táblák megváltoztatása a belügyminisztérium új rendeletéből következik, amely idén februártól lépett érvénybe. Ezt a változtatást Érsek kérvényezte a belügyminiszternél. „Nem tudom, miért provokálnék ezzel bárkit is. Ez a belügyminisztérium rendelete” – szögezte le a közlekedésügyi miniszter.

Hrnko kedden a Hidat is kritizálta, mert állítása szerint a párt kész tények elé állítja a koalíciós partnereit, a tervezett változtatásokat pedig nem terjesztette a Koalíciós Tanács elé. Az SNS alelnöke szerint utóbbinak meg kellene állítania a táblacserékkel járó felesleges pazarlást. A Koalíciós Tanács szerda délelőtt ülésezett, de Érseknek nincs információja arról, miről tárgyaltak. 
 

Hrnko arra is figyelmeztetett, hogy a koalíciós szerződés értelmében a kisebbségek jogai és kötelességei terén a koalíciós pártok számára a status quo a mérvadó.

A kisebbségi nyelvű helységnévtáblák nagyobbakra cserélése Blanár szerint is felesleges lépés, amely „megzavarja a jó kapcsolatokat”. A Smer-SD alelnöke ezt egy Facebook-bejegyzésben írta kedden. Szerinte az eddigi állapot mindenkinek megfelelt, a változtatás nem indokolt.
 

A városok és falvak kétnyelvű megjelölése akkor használatos, ha a nemzeti kisebbség aránya az adott településen eléri a 20%-ot. A táblacsere Érsek szerint fokozatosan fog zajlani, hogy az ne terhelje meg túlságosan az útkezelők költségvetését. Egy új tábla 108 euróba kerül az áfával és a felszereléssel együtt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?