A kétnyelvű tábla a bürokrácia ellenére a helyén marad

A kérdéses táblát Perbete határában az EP-választás kampányhajrájában a Magyar Szövetség politikusai együtt adták át (Vataščin Péter felvétele)
Nyitra |

Egy adminisztratív hiba miatt került újra a figyelem középpontjába Nyitra megye első kétnyelvű, magyar–szlovák közúti táblája. Az illetékesek már dolgoznak a probléma elhárításán, szerintük a tábla a helyén maradhat.

Ahogy arról beszámoltunk, a Perbete és Bajcs közti úton, az 509-es és az 589-es másodrendű utak kereszteződésének közelében június 3-án kihelyezték Nyitra megye első kétnyelvű útirányjelző tábláját. A magyar településneveket is feltüntető útjelző tábla fontos lépést jelent a magyar nyelv státuszának javításában, a politikai és a civil szféra is hosszabb ideje szorgalmazza az ehhez hasonló lépéseket. A kérdéses táblát Perbete határában az EP-választás kampányhajrájában a Magyar Szövetség politikusai együtt adták át. A Plus 7 dní napilap azonban most kedden azt írta, a tábla kihelyezése engedély nélkül történt. A komáromi közlekedési rendőrkapitányság a bulvárlappal azt közölte, nem futott be hozzájuk a kérdéses objektumról szóló kérvény, ezért ezt nem tudták véleményezni, ahogy a Komáromi Járási Hivatal sem tudott a kérdésben hivatalos állást foglalni.

Megkerestük a Komáromi Járási Hivatal elöljáróját, Tomáš Nagyot, aki az ügy kapcsán lapunknak elmondta, csak egy adminisztratív hibáról van szó. Nyitra megye közlekedési ügyosztályától ugyanis a járási szervek még nem kapták meg a tábla kihelyezésére vonatkozó kérvényt. A dokumentum még nem futott be hozzájuk, a járási közlekedési rendőrkapitányságra és a közútkezelőhöz sem. Az elöljáró ugyanakkor hozzátette, a probléma megoldása folyamatban van, a kérvény már úton van. Ha pedig befut hozzájuk a szóban forgó dokumentum, akkor ők azt jóváhagyják, hiszen a tábla műszaki paraméterei megfelelnek a szabványoknak. Kijelentette, a tábla a helyén marad.

Az ügyben illetékes Nyitra megyei képviselő, Orosz Örs, aki a Magyar Szövetség alelnöke is egyben, lapunknak arról beszélt, valóban egy mulasztásos hiba történt. „De minden érintett fél egyetért abban, hogy ezt orvosolni kell. És az államigazgatási szervek, valamint a megyei hivatal is azon dolgozik, hogy ezt az akadályt a legrövidebb időn belül eltávolítsa” – mondta, de nem részletezte, egészen pontosan milyen problémáról volt szó. Hozzátette azonban, a Nyitra megyét irányító összes politikai csoportosulás támogatja a kétnyelvű útjelző táblák kihelyezését. „A megyében senkinek sem érdeke az indulatok szítása és a feszültségek keltése” – mondta. Majd kifejtette, a sajtóban korábban megjelent információk, melyek szerint a táblát engedély nélkül helyezte volna ki a pártja, szerinte pusztán hangulatkeltés. „Ennek a táblának a kivitelezése jogszerű, csak a kihelyezése körül adódott egy adminisztrációs mulasztás” – magyarázta, és ő is kijelentette, a Perbete határában lévő tábla a helyén marad.

Orosz arról is beszélt, Nyitra megyében 686 kétnyelvű táblának elkészült már a szabványosított terve, ezeket folyamatosan, a megye anyagi lehetőségeinek fényében helyezik majd ki. Arra is emlékeztetett, a magyar–szlovák kétnyelvű útjelző táblákra vonatkozó törvényes lehetőség az elmúlt 15 évben folyamatosan épült be a jogrendbe. „Ez egy hosszas küzdelemnek és politikai érdekérvényesítésnek az eredménye volt” – tette hozzá azzal, ezt olyan szimbolikus ügynek tartja, aminek teljesítésére kötelező minimumként tekint.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?