Részben átalakul a megyei támogatások rendszere (forrás: megyei önkormányzat)
25 milliós beruházási hitelt vesz fel Nyitra megye – a déli járásokban is fejlesztenek belőle

A megye kiterjedt infrastruktúrafejlesztésre fordítja a felvett összeget. A folyamat során nagy hangsúlyt fektetnek majd a hidak felújítására és a másod-, ill. harmadrendű utak felújítása. A fejlesztések részeként új kompot is vásárolnak, amely Vágfarkasdot köti majd össze Szelőcével.
Ahogyan azt Peter Privalinec megyei hivatalvezető a hétfői megyei képviselő-testületi ülésen elmondta, több bankot is megszólítottak, végül a ČSOB ajánlata mellett döntöttek. A 25 millió eurós hitelt csak három év múlva kezdik el törleszteni, amelyet egészen 2042-ig kötelesek folytatni.
Miért volt rá szükség?
Csenger Tibor (Magyar Szövetség) megyei alelnök a pártjuk által az ülés után tartott sajtótájékoztatón elmondta, a megyének a konszolidációs csomag miatt volt szüksége a hitel felvételére. Így tudják folytatni az elmúlt években megvalósult fejlesztéseket.
Farkas Iván (Magyar Szövetség) frakcióvezető az ülésen, ill. később a közösségi oldalán is részletezte: a megye saját forrásai jelentősen beszűkültek, mivel a korábbi évekkel szemben nagyobb mértékben csökkent az előző év gazdálkodásának többlete, ill. apad a megye lefőbb bevétele, az ún. részadó is. Nyitra megye gazdálkodása azonban egészséges alapokon nyugszik, így dönthettek végül a hitelvétel mellett.
Mit fognak fejleszteni?
A megyei ülésre beterjesztett anyagban bárki megtekintheti a részletesen szétbontott tételsorokat.
Köztudott, hogy országszerte nagy gondok vannak a közúti hidak állapotával. Nyitra megyében a hitelből 12 ilyen konstrukciót fognak helyreállítani, amelyek többsége a Lévai, Érsekújvári és a Komáromi járásban található. Ezekhez szorosan kapcsolódnak a megye kezelésébe tartozó másod- és harmadrendű utak felújításai is.
Több komáromi intézmény épülete is ebből a forrásból újul majd meg – ahogyan erre mások mellett Andruskó Imre (Magyar Szövetség) is felhívta a figyelmet egy keddi komáromi sajtótájékoztatón. Végre sor kerülhet a Komáromi Jókai Színház épületének tetőszerkezetének felújítására. A projekt értéke elérheti a 368 ezer eurót. További jelentős összegek érkeznek a komáromi Kereskedelmi és Szolgáltatóipari Szakközépiskola éttermére és konyhájára, ill. a Műszaki Szakközépiskola parkolójára. Ógyallán pedig sor kerülhet az Építészeti Szakközépiskola tornatermének felújítására is.
Fontos fejlemény, hogy öt szociális intézmény tűzvédelmi rendszerét is modernizálják. Andruskó emlékeztetett: erre különösen nagy szükség van az egy évtizeddel ezelőtti ógyallai tragikus tűzeset miatt, amikor ketten vesztették életüket a Magnólia otthonban.
Magán az ülésen is sok szó esett a Vágfarkasd és Szelőce között új kompról. Baranyai Zsolt (Magyar Szövetség) a nyitrai sajtótájékoztatón elmondta: két részletben 180 ezer eurót fordíthatnak majd a vízi közlekedési eszköz beszerzésére. Emlékeztetett: a korábbi komp két évvel ezelőtt műszaki okok miatt leállt. A képviselő abban bízik, hogy már jövőre beüzemelhetik az új kompot.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.