EP-bizottsági delegáció tárgyalt Pozsonyban és Budapesten

Budapest |

<p>Az Európai Unió alkotmányos fejlődéséről, a soros szlovák elnökség előtt álló ügyekről, valamint néhány belpolitikai kérdésről is szó esett az Európai Parlament alkotmányügyi szakbizottsága (AFCO) pénteken befejeződött pozsonyi és budapesti megbeszélésein.&nbsp;</p>

"Az Európai Parlament által megszavazott demokratikusalapjog-ellenőrzés mechanizmus jogalap nélkül nem fog működni, és csak akkor lehet legitim, ha minden tagállamra egyformán alkalmazzák" - mondta Schöpflin György fideszes EP-képviselő pénteken Budapesten sajtótájékoztatón, kérdésre válaszolva.

Maite Pagazaurtundúa Ruiz spanyol liberális képviselő a párttársa, Sophia in't Veld által előterjesztett és az EP által elfogadott jelentés kapcsán hozzátette: a mechanizmus bevezetése plusz védelmi lehetőséget adhat az alapjogok védelmére Európában. 

Az EP-bizottsági delegáció az elmúlt napokban mások mellett Ivan Korčok szlovák Európa-ügyi miniszterrel, Trócsányi László magyar igazságügyi miniszterrel, Takács Szabolcs európai uniós ügyekért felelős államtitkárral, Gulyás Gergely parlamenti alelnökkel, parlamenti frakciók vezetőivel találkozott, és jártak az Alkotmánybíróságon is.

Schöpflin György fideszes képviselőtársainak többségével ellenétben megszavazta az EP-ben a fent említett jelentést, amelynek alapján az EU a jövőben a demokráciát, a jogállamiságot és az alapvető jogokat érő súlyos fenyegetésekkel, illetve azok kockázatával is érdemben foglalkozhat. A néppárti képviselő felkérésre maga készített írásbeli véleményt a dokumentumról az AFCO részéről.

"Megszavaztam, mert ma kettős mérce működik az EU-ban az alapjogokat illetően. Például Németországban a bevándorlók esetében megengedett a gyerekházasság, az Egyesült Királyságban a gyerekvédelmi bíróságok teljhatalommal vannak felruházva. Remélem, az Európai Parlamentben lesz kapacitás arra, hogy minden tagállamot egyformán figyeljenek, és sikerül közös emberi jogi kultúrát kialakítani. Úgy gondolom, ha a mechanizmus működik, az etnikai és nyelvi kisebbségek helyzetét is meg lehetne oldani" - válaszolta egy kérdésre Schöpflin György.

A magyar politikus reagált a liberális EP-frakciót vezető belga Guy Verhofstadt napirenden lévő javaslatára, amely a jelenleginél szorosabban föderális Európa kialakítását célozza. Mint mondta, Verhofstadt egyesített, szuperállamszerű Európát vizionál, inkább elvenne jogosultságokat a tagállamoktól. 

"A magam részéről nem látom ennek legitimitását ma az európai polgárok részéről. Az európai politikai mező átalakulóban van, a hagyományos pártok szerepe csökken, a jobb és baloldali mozgalmakat le lehet populistázni, de veszélyes dolog nem odafigyelni rájuk" - tette hozzá Schöpflin György.

A spanyol liberális képviselő ezzel kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy terjedőben van Európában a radikális populizmus, mert valós problémákra ad választ, ugyanakkor hamis megoldásokat kínál, sőt újabb gondokat generál. "Verhofstadt javaslata arról szól, hogy beszéljünk a problémákról, nézzünk szembe előítéleteinkkel, fogalmazzuk meg érdekeinket" - mondta Maite Pagazaurtundúa Ruiz.

A magyar néppárti képviselő hasznosnak értékelte a szakbizottság küldöttségének pozsonyi és budapesti látogatását. Hozzáfűzte: legfontosabb céljuk az volt, hogy megvizsgálják, miként működik a kormányzatiság az európai és a tagállami intézmények találkozásánál. 

"Mindig kényes kérdés, hol vannak a jogosítványok, meddig terjed az EU hatalma, befolyása, az európai törvényhozás alkalmazása, és fordítva: milyen szerepe lehet a tagállamoknak, a nemzeti parlamenteknek az unióval szemben" - közölte Schöpflin György. Hozzátette, ő maga az összeurópai politikai rendszerben, az összes tagállam és az EU-s intézmények együttesében hisz. 

Maite Pagazaurtundúa Ruiz azt emelte ki, hogy a globalizáció az állami és szupranacionális struktúrák szempontjából egyaránt számos új kihívást hoz, és a mai döntéshozók felelőssége, hogy lépéseik kihatnak a következő generációkra. "Fontos, hogy 500 millió európai polgár érdekeit kell képviselnünk" - mondta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?