Elégedetlen erdőtulajdonosok

Rozsnyó.

Rozsnyó. „A Szlovák Karszt Nemzeti Park a földtulajdonosok hozzájárulása nélkül került kikiáltásra, pedig a környezetvédelemre vonatkozó szigorítások korlátozni fogják gazdasági tevékenységeiket, ami anyagi megterhelést jelent majd számukra" – állapították meg annak a tanácskozásnak a résztvevői, amelyet a Magánerdő-tulajdonosok Felső-Gömöri Társulása szervezett a héten Rozsnyón.

A környezetvédelmi minisztérium képviselőjének állítása szerint a Szlovák Karszt Tájvédelmi Körzet dolgozói minden érintett település vezetőjével beszéltek a nemzeti park kialakításáról szóló kormányrendelet jóváhagyása előtt, s ezért megalapozatlannak nevezte azt a kifogást, hogy a kormány és a szaktárca nem értesítette szándékáról előre a lakosságot. A földtulajdonosok nem értettek egyet ezzel az eljárással, mivel a területnek csak egy elenyésző része van községi tulajdonban. A nemzeti parkról szóló rendelet indoklásában az áll, hogy az érintett területnek több mint 90 százaléka állami tulajdonú, a magánerdők tulajdonosai viszont azt állították, hogy legkevesebb 34 százalék nem állami birtok. A tanácskozáson a Rozsnyói Járási Hivatal egyik erdészeti szakértője ettől még nagyobb területrészt tulajdonított a magángazdáknak. Az önkormányzatok képviselői azt kifogásolták, hogy a kormány nem a határ túloldalán lévő Aggteleki Nemzeti Park kikiáltásának példája szerint járt el. A magyar kormány ugyanis először infrastruktúrával látta el az érintett településeket, s csak azután szigorította meg a környezetvédelmi előírásokat. A magántulajdonuk tiszteletben tartását követelő birtokosok közös állásfoglalást fogalmaztak meg, amelyben többek között a kártalanításról szóló kormányrendelet átdolgozását követelték, mivel a jelenlegi előírás nem fogalmaz egyértelműen a kártalanítás mértékével kapcsolatban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?