Egy ember, aki nem hátrál meg a kihívásoktól

„Meggyőződésem, hogy az MKP kellőképpen képviseli a Szlovákiában élő magyarok érdekeit”Somogyi Tibor felvételeAz egykori Gömör vármegye központjaként is ismert Rimaszombattól északra található Pádárból származik. Milyen szerep jutott a gömöri tájnak, hagyománynak abban, hogy szakmaként a mezőgazdaságot választotta?

Már gyerekkoromban is a természet, az erdők, a mezők vonzottak, így nem okozott gondot a pályaválasztás. Hiszen tudtam, hogy csakis olyasmivel foglakozhatok, ami a tájjal, a természettel összefügg. Persze közrejátszott a családi hagyomány is, hiszen mindkét nagyapám mezőgazdász volt; a föld szeretete minálunk családi vonás. Természetes volt számomra, hogy a mezőgazdasági szakközépiskolát látogassam, majd a brünni mezőgazdasági egyetem diákja lettem.

Brünn és Rimaszombat azért nincs egymás szomszédságában. Tudatos volt a választás, vagy magasabb színvonalon oktattak a brünni egyetemen?

Teljesen prózai oka volt annak, hogy ezt a morvaországi várost választottam. A bátyám is ott tanult, mégpedig a műszaki egyetemen, és mivel nekem megtetszett a város, az érettségi után követtem őt. Aztán – mivel időközben senki sem szólított fel, hogy távozzak –, 1993-ban mezőgazdasági mérnöki oklevéllel tértem haza.

Ekkor már három évvel a bársonyos forradalom után voltunk. Hogyan emlékszik vissza a rendszerváltásra?

Mint minden jóravaló diák, én is kint voltam az utcán. Kétszázezren csörgettük akkor a kulcsokat a rendőrkordon innenső oldalán, és hittünk abban, hogy még minden gyökeresen megváltoztatható.

Részt vett a diákmegmozdulás szervezésében? Vagy inkább: politizált már akkor is?

Nem, a közéleti dolgokra akkor még nem figyeltem; azt persze tudatosítottam, hogy ezek az események megváltoztathatják valamennyiünk életét, és hogy megérett az idő a változásra. Különben meg csak másodéves voltam, nem igazán rúghattam még labdába.

Beigazolódtak a gyengéd forradalomhoz fűzött elvárásai?

A folyamatot, mely akkor kezdetét vette, nem lehet rövid távon értékelni. De szerintem nyolcvankilencben a legmerészebbek sem mertek megfogalmazni olyan jelszavakat, hogy most aztán irány az Európai Unió vagy a NATO, s lám: nem egész másfél évtizeddel később mindkettőnek tagjai vagyunk.

Viszont sok minden maradt a régiben; például amiről azt hittük, hogy a szocializmus csökevénye, az az új rendszer talaján is szépen virágzik. Korrupció, lobbi, sőt a politika és a szervezett bűnözés összefonódása...

Úgy gondolom, eljön annak is az ideje, amikor mindez megszűnik. Szlovákiában ki kell hogy alakuljon egy más alapokon nyugvó politikai kultúra. Fel kell nőnünk ahhoz, hogy a politikába a vállalkozók közül érkezőkre ne eleve úgy tekintsünk, mint az egyszeriben meggazdagodni vágyókra. Vegyük csak a legegyszerűbb példát, az amerikai elnökválasztásokat: az egész társadalom tudja a jelöltekről, hogy enyhén fogalmazva is van mit aprítaniuk a tejbe, mégsem csak a pénzért, az előnyökért folytatott harcot feltételezik a háttérben. Mi van akkor, ha az a jelölt tényleg akar tenni valamit a köz érdekében?

Ez az ön története is?

ĺgy van. Az egyetem befejezése után úgymond a nulláról kezdtem a családom 50 hektáros földjén. Később két csődeljárás alá vont termelőszövetkezetből szereztem részt, majd amikor vállalkozásom kezdett jövedelmezni, banki kölcsönökért, termelési előlegért folyamodtam. Végigjártam azt az utat, melyet minden komolyan gondolkodó hazai vállalkozónak végig kell járnia, minden nyereséget a további fejlesztésbe forgatva vissza.

Mégpedig sikerrel, hiszen később már csaknem másfél ezer hektáron gazdálkodott...

Egész pontosan ezernégyszázon; közben állandóan huszonöt, szezonban pedig további tizenöt–húsz embernek adtam munkát. Ami nagyon fontos, hogy 1998-ban úgy döntöttem, hogy 1100 hektáron bio, tehát vegyszermentes gazdálkodást fogok folytatni. Erre főképp a helyi adottságok miatt volt szükség, hiszen Pádár határában sok a barlang, számos védett növényfaj lelőhelye található itt, és persze óvni kellett az ivóvízkészletet is. A biogazdálkodásra való áttérés egyszerűen létszükséglet volt.Mennyire volt újszerű ez a kezdeményezés?

A vegyszermentes, azaz ökológiai termelés ma is gyerekcipőben jár Szlovákiában, ami annak is tulajdonítható, hogy az emberek hozzászoktak a műtrágyázáshoz. Hiszen sok egykori szövetkezet csak így tudta kitermelni a szükséges menynyiséget. Pozitívumként könyvelem el, hogy a hazai termelők ma már kezdenek egyre inkább a biogazdálkodás felé fordulni, hiszen a termelésnek ez a módja az EU-ban fokozott támogatottságot élvez.

Mégis: a „zöld jelentésből“ az derül ki, hogy a kitermelt biotermékek kilencven százalékát Nyugaton értékesítjük. Nálunk nincs talán piacuk ezeknek a termékeknek?

Mivel a biotermékek előállítása több fizikai munkával és energia-befektetéssel jár, magasabb az előállítási áruk. Csak ott lehet értékesíteni őket, ahol tőkeerős felvevőpiac van – tehát Európa nyugati részében. Ezért van az, hogy a vegyszermentes zöldség, gyümölcs külföldre kerül. Kivételt képez Pozsony és közvetlen környéke, ahol az életszínvonal már megüti az uniós átlagot; itt már kialakult egy olyan felvevőpiac, amelyen értékesíteni tudjuk saját termékeinket.

Nem abszurd ez egy kicsit?

Nem nevezném annak; egyszerűen arról van szó, hogy ahol magasabbak a bevételek, szélesebb a termékskála is, és az emberek figyelnek arra, milyen terméket vásárolnak. Ez egy természetes folyamat, melyet a szabadpiac a saját elvei szerint alakít. A jogi háttere a biogazdálkodásnak különben adott, bárki vállalkozhat e téren.

Mikor került kapcsolatba a politikával?

1999-ben, amikor a Magyar Koalíció Pártja színeiben elfoglaltam a besztercebányai kerületi önkormányzat mezőgazdasági és gazdasági bizottságának elnöki székét. Mivel a kerület déli részeiben még mindig a mezőgazdaság dominál, én pedig otthon voltam a témában, testre szabottnak éreztem a feladatot és kihívást.

Viszont 2002-ben még vehemensen tiltakozott az ellen, hogy az MKP adja a mezőgazdasági minisztert...

ĺgy igaz, óvtam a párt vezetését attól, hogy ezt a pozíciót elfogadja, mivel láttam, mekkora buktatókat rejt magában. Szlovákiában nem voltak megteremtve az Európai Unióhoz való csatlakozás alapvető feltételei, óriási volt e téren a lemaradás, és kétséges volt számomra az, hogy két év alatt be lehet-e egyáltalán hozni.

Milyen állapotban találta a minisztériumot, amikor elfoglalta a bársonyszéket?

A legelső gyors elemzésből kiderült, hogy szinte végképp nem működik a Mezőgazdasági Kifizető Ügynökség, ami csak alosztályként volt jelen, tizenöt alkalmazottal. Tudni kell azt, hogy az uniós támogatások, melyek nagyságrendje idén például meghaladta a tízmilliárd koronát, ezen az ügynökségen keresztül kerülnek el a felhasználókhoz. 2003. december 1-én létrehoztam ezt az intézményt, jelenleg több mint 560 embert foglalkoztat, és működésének célja, hogy az uniós támogatások eljussanak a megfelelő helyre, tehát a gazdákhoz.

Mindezek ellenére a mezőgazdászok, illetve az élelmiszeriparban vállalkozók a csatlakozás nagy vesztesei.

Meglehet, tavaly novemberben, amikor pontosan e két terület miatt kaptunk az EU-tól „piros pontot”, még úgy tűnt. Több százmillió koronás beruházással, valamint a SAPARD-program felgyorsításával viszont sikerült elérnünk, hogy az élelmiszeripari feldolgozóüzemeknek sikerült teljesíteniük az EU által előírt normákat. Belépésünk idején, tehát május elsején Szlovákia rendelkezett azzal a feldolgozó-kapacitással, amely a hazai termelés teljes egészét képes itthon, hazai munkaerő alkalmazásával feldolgozni uniós minőségben.

Apropó: SAPARD. Hivatalba lépésekor még kétséges volt, képesek leszünk-e élni a lehetőséggel, időben gazdára talál-e a felkínált pénz. Hol tartunk most?

Való igaz, hogy komoly kétségek merültek fel a felhasználással kapcsolatosan, hiszen 2002. végén, illetve 2003. januárjában a SAPARD-ügynökség mindössze 5,8 százalékos szerződéslekötésnél tartott, miközben a négyéves keretben 4,5 milliárd korona állt rendelkezésre. A lekötést idén május közepén 108 százalékkal zártuk, és az ügynökség a támogatás több mint 40 százalékát már ki is fizette. Brüsszel visszaigazolása szerint tehát a keretet teljes egészében kimerítettük.

Egyesek szerint a kistermelőké, mások szerint a nagygazdáké lesz a terep az Unióban. Ön hogy látja ezt?

Mindkettőnek megvan a maga helye, egyik sem helyettesíthető a másikéval. A kistermelőknek meg kell tanulniuk, hogy inkább helyi szinten tudnak majd ringbe szállni az értékesítés során. Az EU szabályaival összhangban a mezőgazdasági minisztérium olyan programokat dolgozott ki, melyeken keresztül termelési és értékesítési szövetségeket, érdekképviseleti szerveket tudunk támogatni. Ha tehát kistermelőink szövetkeznek, akár az üzletláncokkal szemben is versenyképesek lehetnek. Legnagyobb bajuk jelenleg azonban az, hogy nem képesek egységesen fellépni.

Említhetnék egy másik hátrányos helyzetbe hozott csoportot is, mégpedig azokat a gazdákat, erdő- és földtulajdonosokat, valamint használókat, akik szinte egyik napról a másikra azt vették észre, hogy már nemzeti park területén kell gazdálkodniuk, szigorított feltételek mellett...

Pedig a helyzet egyszerű: a jelenleg érvényben lévő jogi normák szerint a védett területen gazdálkodó természetes és jogi személyek kérhetnek kárpótlást a környezetvédelmi minisztériumtól. Állami tulajdonban lévő földekre ez nem vonatkozik. Itt, azt hiszem, inkább tájékozatlanságról van szó, mint megkülönböztetésről.

Máig nem tisztázott az sem, végbemegy-e, és ha igen, milyen eredményt hoz majd az állami erdészeti vállalat transzformációja.

Részletes felmérést készíttettem az állami erdészet tulajdonviszonyairól, és kiderült, hogy a vállalatnak több mint nyolcszáz olyan épülete van, melyek tulajdonjogilag a mai napig nincsenek rendezve. Kiderült az is, nagyon sok az olyan ingatlan és berendezés, amelyek az erdőművelés során szükségtelenek. Ezektől szeretnénk majd megszabadulni, hogy ne terheljék tovább a vállalatot. Mindehhez tudni kell azt, hogy az állami erdészeti vállalat még ma is az 1990-es erdőművelés volumenére van berendezkedve, amikor is kétmillió hektáron folytatott erdőgazdálkodást. Ma már csak egymillió hektárt művel meg; ehhez kell tehát az alkalmazottak és a berendezések, ingatlanok számát is igazítanunk.

Szó volt arról is, hogy az állami erdészet részvénytársaságként fog működni.

ĺgy van. Rendezetlen tulajdonviszonyok mellett ennek kivitelezése azonban lehetetlen, mivel pontosan tudnunk kell, mi kerül a tulajdonába. Állami részvénytársaságot csak a parlament jóváhagyásával lehet létrehozni, és a továbbiakban is minden változás a honatyák döntésétől függ.

A napokban úgy tűnt, mintha a legnagyobb kormánypárt a Koalíciós Tanács egyezsége ellenére sem akarná, hogy ez a folyamat végbemenjen, és az ellenzékkel szövetkezik a terv meghiúsítására. Esetleg a fával való üzletben érdekelt csoportok munkálkodnak a háttérben?

Ezt nem zárhatom ki...

Szabad legyen megjegyeznem: Szlovákia erdeit más tekintetben is homály fedi. Vegyük például a vadászati törvényt, melyről tudjuk, hogy rossz...

A jelenleg érvényben lévő törvény egyik nagy hibája az, hogy megszabja, mennyit kérhet a terület tulajdonosa a vadásztársaságtól bérleti díjként. Ez az összeg nem lehet sem kevesebb, sem több a törvényben foglaltnál. Szeretnénk ezen is változtatni, a bérleti díj nagyságának kérdését a tulajdonosra és a bérlőre bízva. Ha ezt az állami hivatalnak kell megszabnia, a bérlők a jelenlegi ár legalább ötszörösére számíthatnak.

Véleménye szerint az MKP nyújt ma valamiféle jövőképet a Szlovákiában élő fiataloknak?

Az MKP stabilitást nyújt az országnak, nélküle nehéz elképzelni, hogy akár az EU-nak, akár a NATO-nak a tagjai lehettünk volna. De említhetném a magyar egyetemet vagy az 503-as törvényt is, mely a nevesítetlen földeket akarja a községek tulajdonába adni. Ezek mind olyan apró momentumok, melyek azt célozzák, hogy a fiatal értelmiség és a vállalkozók itthon maradjanak, ne a határokon túl keressék a boldogulást. Meggyőződésem, az MKP kellőképpen képviseli a Szlovákiában élő magyarok érdekeit, és részt vállal a pozitív jövőkép megrajzolásában. Ha ez nem így volna, nem ülnék most ebben a székben.